Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
jelzett Fötanácsi határozatnak a nyugdíjbizottsági tagok útiköltsége megtérítésére vonatkozó 3) pontját f. évi január 1-től kezdve életbe léptette, a hátralékok behajtását illető 5) pontra vonatkozóan pedig a nyugdíjbizottság külön javaslatot terjeszt elő. Ami a jelzett Főtanácsi határozatnak a nyugdíj javadalom és járulékok 1929. évi felemelésére vonatkozó 2) pontját illeti, e tekintetben nyugdíjbizottság 144—1929. sz. előterjesztésében a nyugdíjintézeti költségvetés és rentabilitási számítások becsatolása mellett javasolja, hogy 1929. július 1-től kezdve az egyházközségek eddigi 3^ járulékai a perselypénz beszámításával 5%-ra emeltessenek, s ugyanezen időponttól kezdve a nyugdíjintézet tagjai a tervezett új táblázatok szerinti felemelt járulékokat fizessék, míg a bemutatott új táblázatok szerint lényegesen felemelendő ellátásokat az arra jogosultak csak 193Ö. január 1-töl kezdődően élvezzék. Ezzel összefüggően a nyugdíjbizottság a nyugdíjszabályzat 9., 17., 18., 21., 28., 37.. 48. és 62. §-ainak az E. K. Tanács által eszközlendö azonnali módosítására vonatkozóan terjesztett elő javaslatot. Tekintettel arra, hogy maga a nyugdíjbizottság az ellátási összegeknek a tervezett új táblázatok szerinti felemelését csak 1930. január 1-től kezdődően javasolja. E. K. Tanács e tekintetben a maga részéről nem találja szükségesnek az intézkedés tételt, mert a nevezett határnap előtt az egyházi Főtanács összegyűl és maga az egvházi Főtanács intézkedhet. De nem kíván intézkedni E. K. Tanács az egyházközségek és a nyugdíjintézeti tagok járulékainak már f. évi július 1-től felemelése iránt sem, mert a 45—1928. jkv. sz. Főtanácsi határozat 2) pontjában foglalt megbízást a nyugdíjjárulékok felemelésére vonatkozóan csak abban az esetben tartja végrehajthatónak, ha egyúttal az ellátások összege is a rentabilitási számítások alapján már az 1929. évben emelhető lenne, amit a nyugdíjbizottság sem tart ajánlatosnak. Már ezen indokból sem változtathatja meg E. K. Tanács saját hatáskörében a nyugdíjszabályzatnak a nyugdíjbizottság 144—1929. sz. előterjesztésében megváltoztatni javasolt 9., 17., 18., 21., 28.. 37., 48. és 62. szakaszait, hanem felhívja nyugdíjbizottságot, hogy idevonatkozó javaslatát a nyugdíjszabályzat módosítására vonatkozó más javaslataival együtt nyújtsa be E K. Tanácshoz újból, hogy mindezek tárgyában majd a f. évi Főtanácsi ülés határozhasson. Főtanácsi bizottság elfogadásra ajánlja. Főtanács az előterjesztést elfogadja. 39. E. K. Tanács 1875—1929. sz. alatt a tordamegyei revizorátus 2357—1929. sz. megkeresésére és jószágfelügyelöség 182—1929, sz. előterjesztésére azt a javaslatot terjeszti 88