Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
tékben leendő igénybevételéről szól. A körlevélben kimutatta az elnökség, hogy milyen nagyarányú volt az 1928. évben az egyházi alkalmazottak áldozatkészsége és ezzel szemben aránylag milyen csekély a világi afiai hozzájárulása. Az elnökség rámutatott arra, hogy az E. Főtanács közölt határozata, világi afiaira vonatkozólag az egyházi adónak jövedel műkhöz mérten, az egyházi alkalmazottak adójához viszonyított arányban való kirovására intézkedett. Az E. K. Tanács azzal a kéréssel fordult azonban a világi afiaihoz, hogy önként hozzanak újabb áldozatot és ajánlják meg az egyházi alkalmazottak %-a figyelembe vétele mellett a maguk egyházi adóját, hogy a kirovás elkerültessék. Mindenkihez küldött elnökség levelező-lapokat, hogy azon a bejelentéseket tegyék meg. A határozatok szerint az elnökségnek a februári ülésre kelleti jelentést tennie az eredményről. A pénzügyi bizottság az elnökség felhívására foglalkozott a főtanácsi határozat végrehajtása érdekében kiadott 2372—1928. sz. körírat ered ményével és E. K. Tanácshoz előterjesztését megtette, kiírni tatva, hogy sajnos, a felhívásra mindössze fiö válasz érkezett és az 1929. évre csupán 174.000 lejt ajánlottak meg világi afiai. Pénzügyi bizottság javaslatára E. K. Tanács az E. Főtanács vonatkozó határozatát és az eddigi megajánlások kimutatását megküldötte egyházköri f. ii. gondnok afiaihoz az zal a megkereséssel, hogy esperes a fiaival együttesen hívják össze a körükben lakó egyházi tanácsosokat, egyházközségi gondnokokat s igyekezzenek rábeszéléssel, az eddigi ajánlások ismertetésével s az egyházi alkalmazottak nagy áldozat készségének feltárásával odahatni, hogy az összes egyházi tanácsosok, egyházközségi gondnokok és presbiter afiai meg tegyék önzetlen ajánlásaikat. Ha julius 1-ig megfelelő ered mény nem jön, felügyelő gondnokok az espereseknek, nehány egyházi tanácsosnak és az egyes egyházközségek gondnokainak bevonásával az egyházi tisztségeket viselő világi afiai egyházi egyetemes adója kirovását ejtsék meg. Egyúttal kérte f. ii. gondnokokat és espereseket, hogy észrevételeiket és jelentéseiket az E. K. Tanácshoz idejében tegyék meg. Május hó 15—16-án egybegyült f. ii. gondnok-esperesi értekezlet, amelyen kilenc egyházköri f. ü. gondnok, hat esperes, a lelkészköri elnök, teol. dékán, -két kolleg. igazgató vettek részt az elnökségen kívül, behatóan foglalkozott az egyetemes egyházi adóra vonatkozó fötanácsi határozat végrehajtásával és kimondotta, hogy az E. K. Tanácshoz azt a javaslatot terjeszti, bízza meg az elnökséget, hogy a pénzügyi bizottság meghallgatása után állapítsa meg az egyetemes egyházi adó címén igényelt összeget; azután az egyházkörök képviselőinek együttes meghallgatása után azon ténykörülmények szem előtt tartásával, hogy az egyes egyházközségek tartanak-e fenn felekezeti iskolát, hogy kepéznek-e természetben, hogy 77