Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
iosítására és az oktató kar közszellemi emelésére tett lépéseket. Főiskoláinkat illetőleg: sincs olyan mozzanat, mely valamely kritikai megjegyzést provokálna, azonban ugyanakkor, mikor részünkről is helyeslőleg vesszük tudomásul a székelykeresztúri gimnáziumunknál az Elöljáróság kiegészítésére tett intézkedéseket helybenhagyó határozatot, ajánljuk, hogy egyházi szervezetünk közel jövőben a megvalósítást igénylő átszervezésénél mindkét kollégiumunknál legyen az Elöljáróságok szervezése egységes és ölelje magába az illető városok egyháztársadalmi szervezeteinek arra alkalmas tényezőit. Bár úgyszólván csak egymagában álló jellenség, mégsem hallgathatunk arról, hogy székelykeresztúri főgimnáziumunknál sikerült az ú. n. nemzeti tárgyak egyik tanár afiával tanítását biztosítani. Ezt részünkről örvendetesnek tartjuk és egész lélekkel tesszük magunkévá a Méltóságos E. K. Tanács jelentésében e pontnál is kifejezésre jutott azon gondolatot, hogy tanári karunk egységes közszelleme biztosításáért, még az államkormány egyes közegeinek e kérdésben fölötte egyoldalú nézetével szemben is meg kell valósítanunk azt, hogy főiskoláinkon minden tárgyat egyházunk fiai tanítsanak. Csupán ezeket kívántuk a Méltóságos Egyházi Képviselő Tanács egészben véve megnyugtató, kidolgozásában rendszeres és tartalmában a helyzethez méltóan komoly jelentéséhez, mint megjegyzéseket hozzáfűzni. Úgy véljük, hogy ezúttal többre kiterjeszkednünk nem szükséges. E vélekedésben bizalommal nézve a kormányrudnál lévő céltudatos működését, ügybuzgó tevékenységét, ennek elismerése mellett és ez elismerést a Méltóságos Főtanács részéről is kifejezni kérve, Istenbe vetett reménnyel kérjük, hogy akiket az ő szent akarata ügyeink élére elhívott, teljenek meg az Ő szent leikével és indítsák további útjára egyházunknak sok vészt kiállt, de el nem sülyedt és még nagy út megtételére rendelt hajóját. Főtanács az E. K. Tanács évi jelentését a főtanácsi bizottság észrevételei mellett jóváhagyólag veszi tudomásul a következők kiemelésével : a) Gondoskodjék E. K. Tanács arról, hogy a fegyelmi törvény bővíttessék ki egy olyan fejezettel, amelyben a hívek fegyelmezésének kérdése is benne foglaltassák. b) E. K. Tanács tegyen lépéseket abban a tekintetben, hogy Yerespatakon állíttassák fel magyar tagozat az áll. iskolában. Keresse meg e célból az érdekelt más egyházak főhatóságát, hogy a közösen sürgetett kérésnek annál nagyobb nyomatéka legyen. c) E. K. T. gondoskodjék arról, hogy i* 67