Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
tériumnál tett panaszunkra, a minisztérium azonnali vizsgálat után intézkedett ez önkényeskedés megszüntet?s:er(>r; ügy; hogy végre a nagyajtai iskoláknál is a beiratkozások a folyó tanévben az eddigieknél nyugodtabb mederben folyhattak le. Függőben van még a bolöni és árkosi elemi iskoláinkról a revizor áltál f. évbéri kitiltott tanulók ügye, aminek, valamint: általában a székely földön felmerült hasonló eseteknek megvizsgálására a minisztérium egy inspektort küldött ki. A múlt tanévben a bölöni iskolától kitiltott Vajda és Kozma nevű gyermekeket hogy iskoláinkban megtarthassuk, egyházunk levéltárából kellett felkutatnunk a 200 év előtti kepefizetők névsorát, s az eredeti Összeírás felmutatásával dokumentáltuk a miniszter úrnak és a szakreferensek e családok magyar eredetét s azt, hogy a névelemzés még az eredetre nézve sem bizonyít, s a polgári jogok nem respektálása mellett csupán az eredetnek kutatása milyen abszurdumokra vezet. Ezért is minden erőnkkel azon leszünk, hogy a nemzetiség szabad megállapításának joga a kisebbségi törvényben elismerve és a megfelelő védelemben részesítve legyen. Nem sikerült még kedvező megoldásra juthatnunk a h. almási állami iskola magyar tagozata visszaállításának ügyét; most azonban miután a h. almási gör. katholikus egyházzal is békésen rendezhettük esperes afia közbenjárásával a vitás áttérések ügyét, reméljük, hogy az iskolai állapotok is rendbe jőnek, s a minisztérium által a legközelebbi időben megtartani ígért helyszíni vizsgálat után a magyar nyelvű tanítás a nevezett iskolában újra megkezdődhet, amit állandóan sürgetni fogunk. Ismételten eljártunk a ^ komjátszegi állami iskola mellé felállítaüdÓTnagvar tagozat érdekében:- de ebben még csak azt erlief tűk él, hogy a revizornak eredeti, kedvezőtlen jelentésével a minisztérium még nem zárta le az ügyet, hanem a vizsgálat kiegészítését rendelte el. Minden lehetőt meg fogunk lenni, hogy valamely mód találtassek arra. hogy a magyar tankötelesek anyanyelvükön való oktatást kaphassanak, habár a külön tagozathoz megkívánt 3(J'tanulószámot még nem tudtuk elérni. Lépéseket tettünk az iránt, hogy a minisztérium engedélyezze a kolozsi református elemi iskolának egy tanteremmel kibővítését, aminek részére ottani egyházközségünk ajánlott fel helyiséget, s hogy ott Ütő Kálmán kántorunk tanerőként alkalmaztassák; viszont az iránt is tettünk lépést, hogy a dicsőszentmártoni elemi iskolánkat az ottani református egyházközség segítségével egy tanerőjüknek alkalmazása mellett kibövíthessük. Sajnos, a felekezeti iskolák erősítésére vonatkozó akciónkban nem találkozunk az állami tanügyi hatóságok segítségével; sőt az előző kormányok által inaugurált türelmetlen szellem hatásaként éppen azt kell tapasztalnunk, 47