Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
böl nem annyira irodalmi ismeretekre, mint a nyelvkészségre fekteti a fősúlyt; a tanuló szabad választására bízza, hogy a számtanból, vagy latin nyelvből választhasson egy tárgyat. Az is előnye az utasításnak, hogy az egyes tárgyak vizsgái anyagát pontosan megjelöli. Középiskoláink életében nagy változást okozott az az átmenet, hogy az osztályok száma a múlt évben a középiskolai törvény értelmében 8-ról 7-re csökkent. Erre az évre a minisztérium egy átmeneti tantervet állapított meg s később ennek kiegészítésére is adott ki ujabbi utasítást, de mindezek csak egy zavaros helyzetet teremtettek, melyből sem a tanárok, sem az állami tanügyi hatóságok nem tudtak kiigazodni s ez a bizonytalanság a szaporodott tananyag mellett külön is terhelte tanulóinkat. Az új tanévtől kezdődően a végleges középiskolai tanterv van életben, amely sajnos, a tanulókra további megterhelést jelent. Az eddigi '8 osztály anyaga 7 osztályra oszlik fel, így tehát egy osztályra több jut, mint eddig s úgy látszik, hogy a tantervet szerkesztő szakemberek mind csak a saját szaktárgyaiknak terjedelmes felvételére figyeltek, de nem arra, hogy valamennyi tantárgynak anyagával hogyan tud megbirkózni egy tanuló s különösen egy kisebbségi tanuló, akinek az alsó tagozaton négy, a felső tagozaton pedig két nyelvet kell tanulnia. Az új tanterv fokozott terhet ró a tanárra is, akinek az elvégzendő tananyagot minden egyes leckére előírja, s akinek megfeszített munkájára és odaadására van szükség, hogy a tanulók a. szükséges ismereteket elsajátíthassák. Reméljük, hogy mindezen ujabbi megterhelés nemcsak a felekezeti, hanem az állami iskoláknál is hiába valónak fog bizonyulni s hogy amiként eddig is sok változtatás történt a minisztérium részéről a középiskolai tanítást illetően, ezt a tantervet is követni fogja egy másik, kedvezőbb intézkedés, aminek kieszközlésére tőlünk telhetőleg mi is igyekszünk. A közoktatásügyi minisztérium intézkedései közül kiemeljük a hitoktatók képesítésére vonatkozót. Kétség merülvén fel ugyanis, hogy valamely nem saját felekezetű iskolában a hitoktatónak szüksége van-e a tanításhoz miniszteri engedélyre, a minisztérium előterjesztésünkre készséggel jelentette ki, hogy azoknak a hitoktatóknak, akik megfelelő papi képesítéssel rendelkeznek és valamely egyházközség papjai, vagy felekezetek tisztviselői, a hitoktatáshoz külön miniszteri engedélyre szükségük nincs, mert a minisztérium nem óhajt a felekezetek jogaiba a vallástörvény 16. §-ával ellenkező módon beavatkozni. A tanítók különböző osztályba beosztására vonatkozó állami iskolai rendelkezéseket a miniszter kiterjesztette a felekezeti iskolákra is az ideiglenes tanítók közül a végleges ta-45