Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
ereje odaemelte, ahol másoknak vezetője lett. Lelke egy magas misszió tudatától égett. Saját gondolatát nem fordíthatta vissza, s nem tudott tartózkodni a terjesztésétől sem. Neki oly zászlóvivőnek kellett lennie, akit kortársai elismertek és meghallgattak. Bátran kellett megvallania és habozás nélkül hirdetnie meggyőződését, nem törődve azzal, hogy mibe fog kerülni és készen bármi áldozatra. Mártir lelke volt és azok az emberek, kikből hiányzott az ő meg nem alkuvó bátorsága, mártir halálba űzték. Vannak vértanuk, akiknek a váratlan, gyors halál csapása megkönnyebbülés, vannak mások, akik tűzlángok közt szenvednek ki. Dávid Ferenc sorsa hosszas szenvedés volt a dévai várbörtön rémségeiben, elfelejtve barátaitól, rágalmazva ellenségei által, a szellem bebörtönözve, a test. betegségtől marcangolva. Lassú és irtózatos mártirság ! Ezt elszenvedte, így halt meg, de ez nem volt a vég. Szelleme túlélte börtönét, élő lélekkel fegyverezve fel egyházát, az ő meggyőződésének az egyháza, sötétségből örökkön a világosság felé, az emberi félelemtől az Isten szeretetéhez haladó egyház. Századok tűntek el az ő kora óta, hire nagyobb, fényesebb, mint valaha, és sokan, akik nem tudják osztani felfogását, magyarázatát a vallás egy vagy más vitatott kérdésében, kénytelenek mégis meglátni és tisztelni benne azt, aki a legfőbb példát követni törekedett, úgy tanúbizonyságot téve, hogy az Ür Jézust őszintén szerette.. És most, — kedves püspököm, — csak az ön kedves gondolatainak a viszonzása marad rám, biztosítani önt arról, hogy mennyire nagyra becsülöm egy félszázaddal ezelőtti napok emlékét, mikor mindketten fiatalok voltunk és abban az előnyben részesültünk, hogy azon társaságban foroghattunk, amely az ön őszinte és egyeneslelkű elődjének, Ferenc/ Józsefnek, tisztelt személyisége körül csoportosult. Fogadja jó kívánságaimat úgy ön, mint az egyház — amelynek élére állíttatott — minden egyes tagja. Őszinte híve: Gordon Sándor s. k. Külön üdvözlő levelet küldöttek még ezenkívül Dr. H. Gow, az oxfordi Manchester College tanári kara nevében és Miss Rosalind Lee, az angol unitárius nőszövetségek nevében. Főtanács nagy figyelemmel hallgatja a felolvasott üdvözléseket s köszönettel veszi tudomásul. Ezzel a Főtanács emlékünnepélye véget ért. Elnöklő főgondnok nagy vallásalapítónk iránt érzett kegyeletünk külső 15
