Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)

Jegyzőkönyv

értelmében való felfüggesztése, állásából való elmozdítása és ki­telepítése, amennyiben arra szükség volna, az illetékes közigaz­gatási hatóság segélyének az 1928. ápr. 12-ki vallásügyi tör­vény 13. cikk második bekezdésében meghatározott módon való igénybe vételével történik. 123. §. A segély megtagadásáról úgy az egyházi, mint a közigazgatási felettes hatóságnak sürgős jelentés teendő. IX. Rendkívüli jogorvoslatok. 1. Ujrafelvétel. (Perújítás.) 124. §. Ujrafelvételnek csak jogerős határozattal (végzés és ítélet) befejezett ügyben van helye. Úgy a közvádló, mint a panaszlott csak egyszer élhetnek ujrafelvétellel. A határozat jogerőre emelkedésétől számítva 3 éven belül lehet ujrafelvétellel élni. « 125. §. Az ujrafelvételt indítványozhatják: 1. A közvádló úgy a panaszlott terhére, mint javára. 2. Panaszlott és ennek halála után fel-, vagy lemenő ágbeli rokonai és házastársa. Az ujrafelvétel az ügyben eljárt elsőfokú bíróságnál indít ványozandó. 126. A vádlott terhére ujrafelvételnek akkor van helye. 1. ha a 9. §. 2., 3. és 4. pontjában meghatározott büntetés alapjául szolgáló fegyelmi eset látszik fennforogni, vagy: 2. ha a panaszlott javára az alapperben hamis, vagy hami­sított okirat volt használva, hamis tanuzás volt elkövetve, vagy hamis szakértői vélemény volt adva, amennyiben a lejártatott bűnvádi eljárás rendén megállapítást nyert és ezeknek az Íté­letre befolyásuk volt. 127. §. A panaszlott javára szolgáló ujrafelvétel alapulhat: 1. az ügy lényegére vonatkozó s az alapperben nem hasz­nált új bizonyítékokon és 2. oly tényeken, amelyeknek valótlansága az, állam bün­tető bírósága előtt bizonyítást nyert. 128. Az ujrafelvételi kérelem, ha nem nyugszik a 125., 126. §-ban meghatározott törvényes alapon, a fegyelmi bíróság által hivatalból visszautasítandó. A törvényes előfeltételeken nyugvó ujrafelvételi kérelem alapján zárt tanácskozásban a vizsgálat elrendelendő, vagy az ujrafelvétel megtagadandó. 129. §. Az elrendelt vizsgálat befejezése után következő el járásban az alapperbeli eljárás szabályai megfelelően alkalma­zandók. 130. §. A főtárgyalás eredménye alapján a bíróság az előbbi 114

Next

/
Thumbnails
Contents