Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)

Jegyzőkönyv

88

YL. ll-odfokú közigazgatási bírósági tagságra:

Csifó Salamon, Ütő Lajos. (Választandó 1 tag.)

VII. Nyugdíj-bizottságba:

Geréb Zsigmond, Falusi András. (Választandó 1 tag.)

Főtanács a szavazást d. u. 4 órára tűzi ki. Az I. szavazatszedő bizottságba Ütő Béla elnöklete alatt Boros Jenő és Dr. Szathmári Miklós, a. Il-ba Ürmösi Károly elnöklete alatt Pataki András és Székely Kelemen afiait küldi ki.

31. Az egyetemes egyházi adó ügyében E. K. T. 1645— 1928. sz. a. a 29—1927. évi főtanács jegyzőkönyvi határozatának eredményéről jelentést terjeszt be, valamint az e tárgyban beérkezett javaslatokról és egyházi alkalmazottaink újabb megajánlásáról. A javaslatok közül E. K. T. egész terjedelmében ismertetni kívánja dr. Elekes Domokos köri felügyelő gondnok következő beadványát:

Még mindnyájunk élénk emlékezetében van a múlt évben megtartott Főtanácsunk ama „történelminek“ deklarált mozzanata, amidőn lelkészeink, tanáraink, tanítóink és más egyházi közalkalmazottaink amaz önkéntes megajánlását 1928. évre törvényerőre emelte, mely szerint ők havi, illetve évi fizetésüknek meghatározott %-át iskolafenntartási célokra a közalapnak visszaengedik.

Eme valóban gyönyörűnek mondható gesztusát a mi egyházunk közalkalmazásban levő egyéneinek, a világi elemünk részéről még nagyobb arányú önkéntes megajánlás tette volna valóban „történelmivé“.

Ezen lépés azonban elmaradt. E párját alig megtaláló mozzanat azonban a múlt évi főtanácsunk alkalmával nem hozta meg a remélt és elérhető hatását, mert a múlt évi főtanácsi tárgysorozatunk olyan részén lett az kihirdetve, amely pillanatban talán éppen a legkevesebb főtanácsi tag és különösen a világi főtanácsosaink részéről vajmi kevesen időztek a gyűlés termében.

Már akkor sajnáltam a saját személyemben ezen minden esetre kiaknázatlanul hagyott pillanat káros hatását, de magamat vigasztalni igyekeztem azzal, hogy a belső embereink fenti gyönyörű megnyilatkozását a világi elemből kikerült és kiválasztott tanácsosaink és tehetősebb híveink éppen olyan gyönyörű egyéni hozzájárulásokkal fogják követni.

Az „Unitárius Közlöny“ ezen gyűlést követő számai siettek is az egyház megmentése érdekében a belső embereinket követő megajánlásokat publikálni, sajnos azonban a beindított sorozatnak hamarosan vége lett s az bizony — a megáján-