Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)

Jegyzőkönyv

14

nemes alkotásaiban, minden jóságos intézményeiben bolyongó földi életünknek. Ebben a forrásban visszatükröződik világító napodnak arany sugara s életnek lehelletét viszi mindenfelé, még ködhomályon, sötét borúlátón keresztül is. Erő van, lüktető erő van e forrásban, mely tengermélységü kincseit, drága gyöngyeit hozza elő a Te gyermekeid életének, Isten, jó Atyánk! . . . Oh, ez az erő a bátorság lelkét adja a te isteni lelkedböl; a cselekvés, az alkotás hatalmát adja a te isteni hatalmadból reménykedő gyermekeidnek, munkálkodó és bizakodó népednek.

Emez erő által lehetnek boldogok az emberek, emez erő által létesültek intézmények, melyeknek célja isteni akaratod sugallata szerint a léleknek művelése és megtartása; a művelődés, haladás és fejlődés fokozatos munkálása a vallás és egyház keretében, jegyében, szentélyében is .. . Az emberi művelődés és a Te isteni gondviselésednek megnyilvánulásaiban ez az erő csodatevő volt s hisszük, hogy csodatevő lesz,'mint volt eleitől kezdve, mert kitöltötted telkednek erejét. Uram, te megdicsőitetted magadat bölcs vezérletedben, atyai gondviselésedben, megtartó szabadításodban.

Nagy a Te hatalmi erőd!

Irányt jelölsz úttalan pusztákon. Szenvedések tengerén átvezetsz. Sziklaköveken is forrásvizet fakasztasz. Börtön, halál, 1koporsó mind elenyésztek és elenyésznek, hogy az igaz diadallal örvendezhessen 0z eszmék és események győzelmében.

Előttünk áll és felettünk ragyog most is szüntelen [ama vezérlő keleti csillag, mely a zsarnoki önkény sötét táborán keresztül egy világbirodalmat annyi lelki fénnyel, melegséggel táplál, éltet, időtlen idők óta .. . Ah! sötét éjben fényes csillag, szenvedések tömkelegéből kivezető út, a búsulás könnyeivel öntözött hit olajágának reményteljes megújulása: a lélek és élet országának megtartó bástyái.

Csodatevő a Te erőd öröklétű Isten! Pásztor furulyából zsoltáros zsolozsma árad s bebalzsamozza a folyók mentét s a hegyek magaslatait. Jászoly-dalból az örökéletnek beszéde olvad fel: az igazságnak útjában vagyon az élet és az ő ösvényének útja halhatatlan.

A kereszt jelvény lesz, s a hitnek tüzfényű lobogójával vezet. Töviskoszorú, kőkoporsó és sírhantok felett szebb tavasznak örökzöldje díszeleg. Őszi tájban hulló falevelek sárgult táboránál virágos kertekben fehér rózsa, s a nem egyszer vérrel áztatott és megszentelt mezők barázdáiban az új vetés biztató jövő felé tekintenek, hol bizonyára szebb lesz az ének, tisztább a dal és élevenítöbb a tüzajkú prófétáknak beszédes igéje: N e féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, mert a lelket nem ölhetik meg sohasem... Lelki magaslatnak határvonalai között ez a lüktető erő árad szét a vallásban, az egyházban örök forrás tetőled, Atyánktól. Istenünktől . . .