Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)
Jegyzőkönyv
110 nács, melynek megszerkesztésére a fenti bizottságot felkéri és megbízza. Főtanácsi bizottság E. K. T. .jelentését elfogadja. Határozat: Főtanács E. K. T. jelentését elfogadja. h) E. K. Tanács a kolozsdobokai, marosi, székelykereszturi és háromszéki egyházkörökből beérkezett jelentésekből tudomásul veszi, hogy csupán a szentháromsági és a firtosváraljai egyházközségekben vannak — az előbbiben 2, az utóbbiban 3 olyan hadiárva, — akik segélyre szorulnak, illetőleg gondozást igényelnek. Elnökséget fölhívja E. K. Tanács, hogy a köri és egyházközségi vezetőséggel érintkezésbe lépve találja valamilyen módját ezen hadiárvák megfelelő elhelyezésének. E. K. Tanács a háromszéki kör azon indítványára, hogy csupán a gondozatlan hadiárvákról tegyenek jelentést lelkész afiai, megjegyzi, hogy ez már fötanácsilag meg volt határozva és eppen ennek tudja be, hogy a többi köröktől jelentések nem érkeztek. Főtanácsi bizottság E. K. T. jelentését elfogadja. Határozat: Főtanács E. K. T. jelentését elfogadja. i) E. K. Tanács a Leányotthon 1927—28. évi működéséről szóló jelentést a Nevelésügyi bizottság 73—1928. sz. felterjesztésére 2116—1928. sz. a. tudomásul veszi azzal a megjegyzéssel, hogy jövőre a Leányotthon belső állapotáról, az ott végzett felügyelet módjáról és a nevelési eljárásról is jelentés tételt vár, hogy az intézet belső életébe is némi betekintést nyerhessen. A jelentést elfogadásra E. Főtanács elé terjeszti E. K. T. Főtanácsi bizottság az E. K. Tanács jelentését elfogadásra ajánlja azzal, hogy mindazon jótékony egyletek pártfogó tevékenységéért s buzgó lelkek kegyes adományaiért, melyekkel a „Leányotthon“ segítését munkálták, fejezze ki a Főtanács elismerő hálás köszönetét. Határozat: Főtanács E. K. T. jelentését elfogadja. j) E. K. T. kollégiumi igazgató afiának jelentését a kollégiumunkban bennlakó, de nem az intézetünkbe járó tanulókról és iparos tanoncokról az 1927—28. isk. évet illetőleg tudomásul veszi és tudomásul vételre E. Főtanács elé terjeszti. E. K. Tanács továbbá 2171—1928. sz. alatt a következő előterjesztést teszi Egyházi Főtanácsnak: E. K. Tanács a jelentést tudomásul veszi és E. Főtanács elé terjeszti tudomásul vételre azzal a javaslattal, hogy a bennlakó főiskolai hallgatók tanulmányi ellenőrzésének intézésére hatalmazza föl E. K. Tanácsot.