Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)

Jegyzőkönyv

104 alatt hozott határozatának megfelelően a Teológiai Sza­bályzat vonatkozó szakaszainak a gyakorlati év beikta­tása által már most leendő módosítására. Az új középiskolai rendtartás ugyanis, mely szerint ezután YII-ik gimnáziumi végzettség után lehet főiskolára beiratkozni, több mint va­lószínű, hogy szükségessé fogja tenni egy előkészítő tanul­mányi év bevezetését és ezért a szabályzat ezen pontjának megváltoztatásával várjunk addig, amíg a helyzet kialakul s az egész Szabályzatot felölelő gyökeres revízió megtörtén­hetik. Javasolja azonban E. K. Tanács, hogy Egyházi Főtanács rendeletileg léptesse életbe a lelkészjelöltek gyakorlati évét, úgy, hogy rendes lelkésznek csak az nevezhető ki, aki a Teo­lógiai akadémiai kurzus befejezése és a lelkészképesítő vizsga sikeres letevése után egy évet a Főtisztelendő püspök afia, illetőleg az E. K. Tanács által kijelölt és elismert állásban, mint gyakorló lelkészjelölt, eltölt. Főtanácsi bizottság az E. K. Tanács előterjesztését azzal a megjegyzéssel ajánlja elfogadásra, hogy a gyakorlati lel­­készi év igazi hasznát csak akkor látná biztosítottnak, ha a gyakorlati év végén a kiküldött lelkészjelöltek egy gyakor­lati irányú vizsgát tennének, melynek sikeres letevése után kapnák meg véglegesen a lelkészi diplomát. Határozat: Főtanács E. K. T. jelentését elfo­gadja azzal, hogy a Főt. bizottság észrevétele a Teol. Szabályzat módosításánál figyelembe vé­tessék. 48. E. K. Tanács 2130—1928. szám alatt a jogügyi és nyugdíjbizottság véleményezése alapján, a Fegyelmi törvény és Nyugdíj szabályzat intézkedéseinek összhangba hozatala céljából javaslatot tesz a Fegyelmi TörvénylO. és 11. szaka­szait módosító 48—1923. sz. főtanácsi határozat 3. és 4. pont­jai megváltoztatására. Főtanácsi bizottság ajánlja E. K. Tanács javaslatának a 3. pontot illetően stiláris változtatással, a 4. pontot illetően pedig bizonyos kiegészítésekkel leendő elfogadását. K. Nagy Árpád a 4. pont kiegészítésére terjeszt be in­dítványt. Határozat: A 48—1928. sz. Főtanácsi határo­zat 3. és 4. pontja eddigi szövegének hatályon kí­vüli helyezésével annak helyébe a következő szö­vegű rendelkezés lép: „3. A viselt hivatal elvesztése, mely a hi­vatali jelleget és a további hivatal elnyerésére való képességet nem érinti, azonban a viselt konkrét hivatalnak s az utána élvezett fizetés-

Next

/
Thumbnails
Contents