Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1926. évi szeptember hó 19, 20, 21.-ik napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1927)
Jegyzőkönyv
33 ben levő revíziós kéréseink kedvező elintézése érdekében minden lehetőt kövessen el. 5. Utasítja E. K. Tanácsot, hogy a Kovács Dénesné sz. Bencze Anna jeltelen sírjához egy egyszerű sírkövet állíttasson. 6. Jószágfelügyelőségnek a kolozsvári és marosvásárhelyi házak bérjövedelmének nagy arányú felemelése körüli sikeres fáradozásáért elismerését nyilvánítja. 24. Titkár afia felolvassa a főtiszt, püspök úr évi jelentését: Méltóságos és Főtisztelendő Egyházi Főtanács! Midőn jelenleg 49-ik évi jelentésemet megteszem, amely eszerint 50 éves püspökségemet igazolja, rám nézve nagyon szomorú eseménnyel kell azt kezdenem. Alig, hogy a múlt év november havában tartott egyházi főtanács eloszlott, december 23-án egy szerencsétlen esés következtében jobb lábam oly súlyosan megsérült, hogy e miatt azonnal az Erzsébet-Mária szanatóriumba szállítottak, ahol egy hónapig feküdtem. Onnan hazahoztak ugyan, de itthon is folytonos gyógykezelés alatt voltam 3 hóig, mikor leszek ép ember, nem tudom. Természetesen irodámba rósz lábammal nem járhattam ebben az egész évben. E. K. Tanácsülésekben sem vehettem részt, de főgondnok afiai közül egyik vagy másik rendesen bejött. A folyó ügyeket ugyan egyházi és püspöki titkár afiai segítségével elintézhettem, akiknek ezért e helyen is köszönetemet nyilvánítom. De tovább nem terjedett s nem terjedhetett működésem és így évi jelentésemben sincs mivel dicsekedhessem azonkívül, ami engem mélyen meghatott, hogy betegségem iránt oly nagy részvéttel voltak nemcsak egyházunk, hanem más egyházak tagjai is, férfiak és nők egyaránt. Talán nem volt nap, amelyen látogatásukkal egyik vagy másik ismerősöm, barátom meg ne tisztelt volna, akiknek igazán nem tudom eléggé megköszönni ezt a szívességüket, érdeklődésüket, mert ezzel nekem szenvedéseimet nagyban enyhítették, biztattak, bátorítottak, minden ilyen látogatás után mintha jobban éreztem volna magamat s nagyobb reményem lett, hogy orvosaim lelkiismeretes gyógykezelése s Isten segedelmével talán csak teljesen felgyógyulok s hálát adok Istennek, hogy annyira legalább fel is gyógyultam, 3