Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1925. évi november hó 22-23.-ik napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1925)
Jegyzőkönyv
73 4. A lelkészek vezessenek munkanaplót s annak alapján az évi egyházközségi közgyűlés elé minden évben terjesszenek részletes évi jelentést. 5. Hivassák fel az egyházközségek figyelme újból a temetők megfelelő gondozására. 6. Szabédot a 60—1924. sz. főt. jkönyvi határozat kiegészítéseként messzefekvő leányegyházközségeire és az egész mezőség területére kiterjedő, nagyszámú szórványaira tekintettel, vegye fel azon egyházközségek közé, melyekben a segédlelkészi állás szervezése kimondatott. 7. Főt. bizottság a püspöki vizsgálat céljaival megegyezőbbnek tartaná, az eddigitől eltérő, azon gyakorlatot, hogy az egyházközségek ügymenetének, vezetésének megvizsgálása szükebb körben : a kebli tanácsban történjék, a hívek összeségére nézve csak az atyai jóindulat, szeretet, vigasztalás erőit nyújtsa a püspöki látogatás. Határozat. Főtanács a maga részéről teljes méltánylását nyilvánítja dr. Boros György egyh. főjegyző afiának lankadatlan kitartással, ügybuzgósággal és körültekintéssel, immár öt egyházkörben, végzett püspöki vizsgálataiért. Főtanács a főt. bizottság észrevételeit és javaslatait magáévá teszi s az E. K. Tanácsra bízza, hogy megfelelő intézkedéseit sürgősen tegye meg. < 37. E. K. Tanács 1598. és 1961. sz. a. jelenti E. Főtanácsnak, hogy Nagy Gyula kolozsvári főgimn. tanárt az egyház szolgálatában eltöltött 34 évi és azt megelőzőleg az államnál végzett 10 évi tanári működése után saját kérelmére nyugalomba helyezte, nyugdíja az új nyugdíjintézeti szabályzat szerint folyósíttatott. Helyébe E. K. Tanács a kolozsvári főgimn. rendes rajztanárnak Tóth István okleveles rajztanár afiát nevezte ki 1925. évi szeptember 1-től kezdődőleg ideiglenes minőségben. Javasolja E. K. Tanács, hogy E. Főtanács Nagy Gyula tanár afia, nyugalomba helyezésének tudomásul vétele mellett > neki a hosszú időn át kiváló szakképzettséggel, buzgó, lelkiismeretes fáradozással végzett működéséért méltányló elismerését fejezze ki, Tóth István afiát pedig a kolozsvári főgimn.-hoz rendes rajztanárnak válassza meg a rendes tanárt megillető fizetéssel.