Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1924. évi november hó 9., 10. és 11-ik napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1925)
Jegyzőkönyv
56 neltni jogainak elismerése iránt történelmi pillanatokban tett és melyek a román államot nemzetközjogi szerződés erejénél fogva kötelezik és végül V. hogy bármennyire is elfogadjuk a kor szellemének útmutatását s ehhez képest az agrártörvényben kielégíteni kívánt szociális igények jelentőségét, másfelől éppen annyira érezzük, hogy az államélet normális rendje a történelmileg kialakult egyházak valláserkölcsi alapon nyújtott támogatása nélkül, erőszak nélkül nem biztosítható és igy nyíltan be kell vallanunk, hogy akkor, mikor a kisajátításnak mondott, de a kisajátítás jogi fogalmára leglényegesebb és elengedhetlen elemet: a teljes kártalanítást nélkülöző művelet révén egyetemes egyházi vagyonúnknak minimálisan 60 millió, egyházközségeinknek 50 millió károsodását kell elszenvednünk, s azzal egyidejűleg tapasztalnunk kell az egyházközségeinknek törvényben biztosított igénye merev elutasítását, ellenben egyes gör. keleti egyházközségek jogosulatlan igényének nem egyszer erőszakos kielégítését: hovatovább kevésbbé rendelkezünk azzal az erkölcsi és anyagi erővel, mellyel népünk tömegeinek lelkében a tulajdonjog szentségének ilyesmik után természetszerűleg megrendülő tudatát ébren tarthatnék s az államnak az ő magasabb erkölcsi feladatai megvalósitásában segítségére lehetnénk. Tudomásunk szerint most készülnek felekezeti elemi és középiskoláinkra vonatkozó törvények. A kormány iskolai politikája iránt jogosan táplált bizalmatlanságból felhivandónak javasoljuk tehát az E. K. Tanácsot arra, hogy az előkészület munkáit kisérje éber figyelemmel, s a törvényjavaslat utján érintett egyházi önkormányzatunk védelmére minden lehető lépést a legerélyesebben tegyen meg. -Tekintettel végül arra, hogy sérelmeink orvoslására az elvi tiltakozások mind inkább elégteleneknek mutatkoznak, javasolja Főtanácsi Bizottságunk, hogy mondja ki a Méltóságos és Főtiszt. E. Főtanács az eddiginél erélyesebb ellenállás szervezését s e célból az önkormányzati életükben szintén fenyegetett többi erdélyi egyház közös tevékenységbe vonását s mindezek intéző irányítására és intézésére adjon az E. K. Tanácsnak felhatalmazást. Többek hozzászólása után Határozat: Főtanács a jelentést tudomásul veszi a Főtanácsi Bizottság javaslataival együtt.