Gálfi Lőrinc (szerk.): Jegyzőkönyv a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1920. évi augusztus hó 29. és 30-ik napjain Kolozsvárt tartott üléseiről (Kolozsvár, 1922)

Jegyzőkönyv

33

X. A Duna—Tiszamenti egyházköri egyházközségekben 1917. év vegén :

Összes bevétel volt — - - — — --- — — — — 35.044 K 33 f-Összes kiadás volt — — — — — — — — — — 31.439 „ 01 „•

Pénzmaradvány — — — — — — — — — — — 3.605 „ 32 „

Közalap vagyona — ......— — — — - -- 18.098 „ 93 „

Kepealap vagyona — — — — — — — — — — 300 „ — „

Építkezési alap vagyona — — — — — — — — 10.247 „ 65 „

Orgonaalap vagyona — — — — — — — — — 137 „ 64 „

Iskolai alap vagyona — — — — — - — — — 5.918 „ — „

Vegyes alapok — — — — — — — — — — — 10 596 „ 32 „

Összesen : 48.903 K 86 f.

Előző évinél több — — -- — — — — — — — 8.012 „ 96 „

Adósság — — — — — — — — — — — — 38.098 , 78 „

Előző évinél kevesebb — — — — — — — -........ 531 „ 48 „

Gabona vagyon — — — — — — 56 Hl. 69 liter

Előző évinél kevesebb — — — — 9 „ 42 „

Évi kegyes adományok értéke — — — — -........ 1.119 „ 81 „

Örömmel értesültünk arról a kitüntetésről, melyben Őfelsége E. K. Tanácsunk illusztris tagját, Gál Jenő ny. kir. táblai tanácselnök afiát részesítette, a Lipót rend lovagkeresztjével tüntetvén ki. Kegyeletes érzéssel és meleg köszönettel fogadtuk és helyeztük el néhai Fekete Gábor v. b. t. t. nagyrabecsült főgongnokunk arcképét, melyet özvegye festetett meg tanácstermünk részére.

Igaz részvéttel emlékezett meg E. K. Tanácsunk az erdélyi ref. egyházkerület nagy veszteségéről, mely azt dr. Kenessey Bélának, a kedves emlékű humánus férfiúnak és kiváló főpásztornak elhunytéval érte.

Mély megilletődéssel jelentjük be az E. K. tanácsi iroda buzgó és szorgalmas gépirónőjének, Göncz Zsuzsikának, korai halálát, valamint László Domokos t. b. köri felügyelő gondnok, egyh. tanácsos, pénzügyi bizottsági tagunk lelkiismeretes, odaadó munkásságu tagjának elhunytét, és fájó érzéssel emlékezünk meg kollégiumunk kitűnő képzettségű fiatal tanáráról, dr. A Kiss Ernőről, kinek ifjú életét a harctéren szerzett betegség oltotta ki.

Küldjünk végül az emlékezés szárnyain egy áldó imádságot mindenfelé, hol hősi halált halt székelyvéreink, hitrokonaink pihennek, hogy legyen nyugalmuk csendes, mert emlékük áldott. S ha mély megilletődéssel hallgatjuk a harangok komor hangját, amint zúgnak: „mortuos plangó“, Ügyeljünk szent egyházunk harangjának mindnyájunk lelkében megcsendülő „vivos voco“ szavára, mely hívja az élőket nagy, egyetértő közös munkára, mire soha nagyobb szükség nem volt. mint napjainkban»

3