Gálfi Lőrinc (szerk.): Jegyzőkönyv a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1920. évi augusztus hó 29. és 30-ik napjain Kolozsvárt tartott üléseiről (Kolozsvár, 1922)
Jegyzőkönyv
10 3. Budapesti egyházközségünktől egy pár év óta teljesen el lévén zárva, ez idő alatt természetesen számadásait sem terjeszthette fel. A püspöki vizsgálat alatt álló más három egyházközség számadását évrőlévre rendesen megvizsgáltam, s a múlt évi pénztárforgalomról, valamint a jelen évire áthozott vagyonukról jelentést tettem az E. K. Tanácsnak. Személyesen egyiket sem látogattam meg a mostani nehéz utazási viszonyok miatt. Amikor amerikai testvéreink egyházközségeink nagyrészét meglátogatták, szívesen elmentem volna én is velük, de erre koromnál fogva mégsem vállalkozhattam. 4. A David Ferenc emlékalapnak kezelésem alatt álló része utóbbi jelentésem szerint volt 2540 K 38 f. Gyarapodás három év alatt a) adományok br. P. Horváth Kálmán fögondnok úr 300 K, Ferencz József püspök 200 K, b) takarékpénztári és kölcsönkamatok címen 222 K 17 f., c) kolozsvári templom perselypénz 109 K 10 fill., d) Hadházy Sándor pénztárnoktól a felnemhasznált kamatokból 1879 K. 71 fill., öszszesen 2710 K 98 fill., ami az előbbi 2540 K 38 fillérhez, adva tesz 5252 K 36 fillért. Kiadás volt azonban hadikölcsönökre 2832 K, amit az előbbiből leütve 1920. júniusi zárlattal kezelésem alatt maradt 2419 K 36 fill., és egy drb. 1000 koronás hadikölcsön kötvényről az elismervény. 2000 K. hadikölcsön kötvényt beadtam a pénztárba. Ezzel a pénztárban kezelt emlékalap 1919. december 31-én 58.256 K 08 fill., amihez hozzáadva a kezelésem alatt levő 2419 K 36 fiiért, az emlékalap tesz 60.075 K 44 fillért. Adományokat szívesen fogadok, s kérem is segítsenek meg ez emlékalap további gyarapításában, mely már eddig is nagy hasznára volt egyházunknak különböző címeken. Sajnos, hogy ez emlékalap jobbára hadikölcsönökben lévén fektetve, ez időszerint nem szolgálhat rendeltetésének. Aztán úgylátszik, hogy Dávid Ferencünket még 400 év múlva is üldözik, mert Déván a számára állított emléktáblát egy pár évvel ezelőtt darabokra törték. Emlékét ugyan ezzel el nem törölték, meg nem semmisítették, de hadd szolgáljon ez az emlékalap is annak megörökítésére. 5. Ezekután még csak utóbbi Főtanácsunk óta elhunyt egyházi tanácsos halottaink sírjára teszem le a kegyeletes megemlékezés koszorúját. Kozma Ferenc isk. felügyelő gondnokot és Vegh Mihály egyházi és püspöki titkárt már megnyitó beszédemben megsirattam. S/ász András és Szabó Albert lelkész afia elhunytéról, kik közül az előbbi egyházi tanácsos is volt, a belsőemberek változásáról szóló jelentésemben szintén megemlékeztem. De a lefolyt három év alatt aránytalanul még nagyon sok egyházi tanácsos afiát veszettük el, kiknek egyrésze jelentékeny állást foglalt el és töltött be egyházunkban, s munkásságuk szép emléket hagyott bátra maga után. Időrendben így következnek: Káli 2*