Gálfi Lőrinc (szerk.): Jegyzőkönyv a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1920. évi augusztus hó 29. és 30-ik napjain Kolozsvárt tartott üléseiről (Kolozsvár, 1922)
Jegyzőkönyv
153 egyéb adatok hiánya miatt lehetetlen feladat elé van állítva, amennyiben a legjobb akarat mellett sem képes tanköteleseink számáról és a beiskolázásról megbízható képet összeállítani, útasitja esperes afiait, hogy az iskoláztatásra s vallásoktatásra vonatkozó jelentéseket a maga idejében kérjék be és terjesszék fel. E. K. Tanács a nevelésügyi bizottság jelentését E. Főtanács elé terjeszti azzal a javaslattal, hogy a nevelésügyi bizottságnak, illetve előadójának Dr. Gál Kelemen afiának fejezze ki elismerését lelkiismeretes munkájáért, amit maga részéről E. K. T. is megtett. 111. 1. E K. Tanács a népiskolai oktatásügy 1919/20. isk. évi állapotáról szóló nevelésügyi bizottsági jelentés alapján sajnálattal állapítja meg, hogy az 1919/20. évi iskola belső élete nemleges vonásokból tevődik össze, amit a fennálló politikai és gazdasági helyzetre való tekintettel megért és nem kifogásol. Ezzel szemben vigasztalást nyújt az iskolai év fontos, mozzanata: az új felekezeti iskolák szervezése. Az ez ügyben kifejtett buzgó és lelkiismeretes tevékenységért E. K. Tanács az összes illetékeseknek hálás köszönetét és elismeréséi fejezi ki, espereseknek, lelkészeknek, az egyházközségeknek a jelentékeny terhek vállalásáért, valamint különösen a tanítóknak, akik a jelenlegi viszonyok mellett valóban csekély javadalmazásért a felekezeti népoktatásügynek lelkesen álottak szolgálatában. E. K. Tanács a tankönyv és nyomtatványhiány elenyésztetésére szükséges intézkedések megtételére elnökséget útasitja. 2. Az összes iskolákhoz a nevelésügyi bizottság javaslata 4. pontja értelmében rendeletet bocsát ki az iskolai munka érdekében, mely rendeletnek elkészité-ére nevelésügyi bizottság előadóját felkéri. 3. Elnökséget útasitja, hogy illetékes hatóságnál a szükséges lépé seket aziránt megtegye, hogy a feltétlenül megtartandó ünnepnapok körrendeletben megállapittassanak. 4. Nagy Ferenc énlaki énekvezér tanító afiának tanítói szolgálata 40 évi fordulója alkalmából hosszú, buzgó és lelkiismeretes szolgálatáért elismerését és köszönetét fejezi ki E. K. Tanács. 5. E. K. Tanács felhívja marosköri esperes afiát, hogy tegyen részletes jelentést arról, hogy Iszlóban miétt nem volt tanítás, továbbá a hivatali kötelesség minősíthetetlen elmulasztását, hogy még jelentéseket sem küldtek be Vadad, Ikland, Buzaháza, Székelykál, Szabéd és lszló, tegye vizsgálat tárgyává és vizsgálata eredményét haladéktalanul terjessze E. K. cTanács elé. Azzal a javaslattal terjesztjük a jelentést E. Főtanács elé. hogy az új iskolák szervezése körül kifejtett munkásságért, buzgalomért fenntemlitetteknek fejezze ki elismerését, valamint az énlaki 'anitónak 40 évi