Gálfi Lőrinc (szerk.): Jegyzőkönyv a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1920. évi augusztus hó 29. és 30-ik napjain Kolozsvárt tartott üléseiről (Kolozsvár, 1922)
Jegyzőkönyv
/ az őrtállók bástyáinkon és egyúttal egyházunk veteményes kertjének gondozói, mint ezt néhai Kovács János tanár mondotta, ők nevelik a népet, az ifjúságot jó hazafiakká, áldozatkész emberekké, midőn őket védjük, hazánkkal és benne egyházunkkal tesszük ugyanazt. Ne hallgasson a népszerűség csábító szavára, egy könnyű fuvalom elsepri annak káprázatait és magunkra maradunk a csalódás keserűségével. Kövesse mindenben elődeinek, kik egyházunknak főgondnokai voltak, példáját, kik munkásságukat már kijelölték az útat, melyen haladnia kell. Végül Isten áldását kérem egyházunk érdekében kifejtendő munkásságára. 10. Az E. K. Tanács 1161 —1919. sz. a. jelenti, hogy j mivel az 1919. november 9-ére tervezett főtanácsi ülés elmaradt, felkérte mindazon tisztviselőket és bizottsági tagokat, akiknek megbízatása 1919. dec. 1-én lejárt, hogy a Főtanácstól kapott megbízatásukat a legközelebbi főtanácsi ülésig tartsák meg. Kéri a Főtanácsot, hogy ez intézkedését, melyet a körülmények megkívántak, jóváhagyólag vegye tudomásul. A Főtanács az E. K. Tanács intézkedését jóváhagyólag veszi tudomásul. 11. Az E. K. Tanács a Főtanács által megejtendő választásokra 1123—1920 sz. a. megteszi jelentését a következőkben: 1. Egyházi tanácsosnak választandó egyházi részről 2, és világi részről 30 tag. 2. Az E. K. Tanácsi tagok első csoportjába tartozó Gyöngyösi Béla és Szentkirályi .Ferencz afiai elhalván, a többi 7 tag megbízatási ideje 1919. dec. 31 -ón letelvén, továbbá a II. csoportból dr. Bedő Albert afia elhalván, választandó az E. K. Tanácsba 9 tag 1920. szept. 1-től 1925. dec. 31-ig és 1 tag 1923 dec. 31 ig terjedő működési időre. 3. Jogügyi bizottságba elnök és legalább 3 tag 1920 szept. 1 tői 1925 dec. 31-ig terjedő időre. 4. Pénzügyi bizottságba elnök, alelnök és 5 tag, ezek közül 2 tag a pénztárvizsgáló bizottságba, szintén fennti időre. 5. Nevelésügyi bizottságba egy - elnök és 8 tag, kik közül 5 a teol. és gimn. tanárok közül választandó, szintén fennti időre. 6. Belsőemberi ny. bizottságba elnök és 3 tag fennti időre. 7. Betöltendő a teol. akad. dékáni állás 1924. év aug. 31-ig terjedő időre. 14