Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1917. évi augusztus 26., 27. és 28. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1917)
Jegyzőkönyv
23 mektelepeken érvényesítik tanulmányaikat. Ezzel talán sikerül a gyermekek nagy halandóságát apasztani, s ha a hadiárva otthont és a földmives iskolát sikerül létesítenünk, ezek szintén befolyhatnak nemcsak arra, hogy egyházközségeinkben a meghalt hívek száma pótoltassák, hanem hogy az uj nemzedék az élet küzdelmeivel is, amely még a békével is reá vár, megtudjon birkózni s általok egyházközségeink is erősbüljenek. Egyházközségeinkben a hívek számának apadása magával hozza lelkészeink javadalmának a csökkenését is. Ahol a kepe nincs megváltva, azok miatt a lelkészek miatt nincs miért túlságosan aggódnunk, mert ha kevesebb kepét kapnak is, a termények jelen árviszonya mellett annak az értéke jóval nagyobb, e mellett a kanonika portió is bőven kárpótolja a kepeveszteséget. Áfásként áll a dolog, ahol a kepe meg van váltva. Ezeknek a lelkészeknek s főleg a városi lelkészeknek sorsa valóban méltán aggaszthat. Ez idő szerint ugyan még ezeknek a sorsát is enyhiti az a hadisegély, amelyet az állam a múlt évben s a jelen évben is megadott s a melynek felhasználásánál erre tekintettel voltunk. Enyhítette az idén ugyancsak az állam által adott ruházati segély is, de ebben a kepés lelkészek is éppen úgy részesültek, mint a nem képesek. És enyhíteni fogja a családi pótlék, ha ezt az állam csakugyan megadja s abban a mértékben adja meg, mint az állami tisztviselőknek. De alig hiszem, hogy mindez a segély fenmaradjon a béke időre is. Következőleg valahogy mindenesetre rendeznünk kell a lelkészek fizetését, hogy ne legyen oly nagy külömbség a kepés és nem kepés lelkészek között s ha lehet a hívek kepelerhe is csökkentessék. Ez irányban tettünk is előmunkálatokat, sőt egy tervezet is ki van dolgozva, de ezt csak a háború után vehetjük beható megfontolás és tárgyalás a á, mert a mostani árviszonyok között keperendezésről, vagy lelkészei fizetések megállapításáról szó sem lehet. Amenynyiben tehát egyes lelkészeink önfentartása csakúgy veszélyeztetve lenne, valami módját kell találnunk a segélyezésnek. Azonban lelkészeink se felejtsék el azt, hogy Jézusnak az Írások szerint az sem volt, hol fejét lahajtsa s az unitárius lelkészi állás eddig sem volt valami jövedelmező állás. Most pedig alig van a társadalomnak olyan tagja, aki önmegtagadásra, vágyainak és igényeinek korlátozására kénytelen ne lenne. Ezzel szemben mindenkinek s igy a lelkészeknek is fokozott buzgósággal és lelkiismeretességgel kell most kötelességeiket teljesíteni. Hiszen a hadiözvegyek és árvák érdekében is első sorban ök járhatnak el, hogy azok a hadisegélyt megkapják, az árvák elhelyeztessenek, iskoláztassanak s általában a kúra pastoralisnak minden irányban gyakorlására soha nagyobb szükség nem volt mint most, midőn a templomoknak talán buzgóbb látogatása mellett, ezzel a háborúval a jó erkölcsök mégis
