Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1916. évi augusztus 27. és 28. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1916)
Jegyzőkönyv
86 kidolgozták, a munkát mintegy 2% holdnyi területen megkezdették az igazgató vezetése alatt. A tanítás az áll. tanterv szerint folyt. Kunc fó'igazgató, mint kormányképviselő' okt. 27—28-án látogatott s kifejezte örömét az épület felépültén s általában az új viszonyokon. Sajnos, hogy dec.-ben temetésén már az igazgatónak kellett az intézetet képviselnie. Az igazgatóságnak sok dolgot adott a rendes ügyeken kívül az elhelyezkedés és a kifejlesztés, a konviktus felállítása, a kerti és mezei munka bevezetése és a könyvtár-rendezés. Csak megemlítjük, minthogy erről külön jelentés terjesztetik elő, hogy először tartottak érettségi vizsgálatot s rendeztek a V. K. M. 40962. sz. rendeleté alapján érettségire előkészítő tanfolyamot. Az internátusbán 12 szobában 113 tanuló volt elhelyezve; a 8 emeleti szoba elég tágas és világos, a földszintiek ellen sem emelhető nagyobb kifogás. A konviktus új alkotás, szabályzatát a főhatóság jóváhagyta. Az igazgató jelentése kiemeli, hogy az élelmezés régi bajait és kellemetlenségeit kikerülték s a tanulók rendszeresen és elég jól étkeztek, „a próba esztendő elég sikeresen bevált“. Gondnoka Lőrinczy Géza tanár volt. A beiratkozás s évnyitás a rendes időben történt, az évzárás május végén. Vizsgázott 196 nyilvános, 16 magántanuló, ezek közül 6 leány. Az elégtelenek száma 41, a tanulók 19°,o-a. Az volt a tapasztalatuk hogy a tanulók nem fejtették ki azt az ernyedetlen szorgalmat, lelkiismeretességet és kötelességteljesítést, aminőt a mai nagy időkben jogosan el lehet várni. Különben ez nagyjában országos tapasztalat. Szomorúbb azonban az hogy fegyelmezésük is megfeszített munkát igényelt“. Egy tanulót el kellet, tanácsolniok, 24 szabályszerűt, 4 kevésbbé szabályszerűt kapott. 1. Méltóztassék az igazgatónak és a tanári karnak elismerését kifejezni az intézet felszerelésénél, végleges elhelyezkedésnél, a konviktus létesítésénél és a kifejlesztésnél kifejtett lelkes és önzetlen közreműködésért, valamint azért a többletmunkáért, melyet már második éve díjazás nélkül magukra vállaltak, hogy a hadbavonult kartársakat helyettesítsék, valamint a kifejlesztéssel járó költségeket kevesbbítsék. 2. Méltóztassék köszönetét kifejezni azoknak a tanügybarátoknak, akik adományaikkal jó magaviseletű és szegénysorsú tanulóink anyagi támogatásához hozzájárultak. 3. A jelentés egyebekben tudomásul vétetik. Jelenti az E. K Tanács, hogy a szükséges intézkedéseket megtette s kéri tudomásul vételét. A Főt. biz. a jelentést elfogadásra ajánlja. Az E. Főtanács a szókelykeresztúri főgimnáziumról, mint nyolc osztályú teljes