Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1915. évi augusztus 29. és 30. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1915)
Jegyzőkönyv
12 amely a közéletet elboritá, kezdett oszlani és a reménységnek világossága kezdi elfoglalni helyét leikeinkben. Ezen reménységnek égő fáklyáját hordozád kezedben fennen, — minket biztatva, de magad is bízva — csüggedést nem ösmerve. Ennek élő jeleit adád Tordán 300 éves jubiláns zsinatunkon — valamint Dávid Ferenc halálának 300-ik évfordulóján tartolt zsinatunkon. Mindenütt Isten által adott nagy tehetségeid és fényes szónoklataid bűvös hatalma csudákat müveinek. Létesülnek a budapesti egyházközség templomával, Füzesgyarmat, Hódmezővásárhely, Polgárdi egyházközségeikkel. Meglevő templomainkat javítják, újakat emelnek. Kolozsvári kollégiumunk és székelykereszturi főgimnáziumunk felépülnek. Megkezdődik bennük a tanítás. Az egyházi élet megelevenedik. Folyóiratok létesülnek: a „Keresztény Magvető“, az „Unitárius Közlöny“, az „Unitárius Egyház“ és „Egyháztársadalom“, a Dávid Ferencz egylet megalakul. Az unitárius hitbuzgóság, az aléltságból felocsúdva, munkára ösztönzi a híveket. A te püspökséged alatt létesülnek a papi kongrua — a középiskolai tanári nyugdíjintézetbe való felvétel — a papok-, papiözvegyek nyugdíjintézete, melyekben mind tevékeny részt vettél. A lelkiek gondozásában szabad folyást engedve az egyéni impulsus megnyilatkozásának a kellő rend mellett, szeretettel párosult atyai szigorral megnyerted és megtartád papságod szeretetét és becsülését, kik benned második Dávid Ferencünket tisztelik. Ezek szellemi téren munkásságodnak rövid foglalatja. De a bölcs előrelátásnak, megfontoltságnak és az eljárásokban a tapintatnak mily mértéke vált szükségessé, hogy mindez megtörténhessék ? Azt átláthatja mindenki, ki a dolgokhoz ért. Az is bizonyos, hogy mindezekkel aranybetükkel írtad be neved egyháztörténelmünk lapjaira, melyeket hálás szívvel olvasunk mi és majd azok, kik utánunk jőnek. Egyházi vagyonunk megtartásában és gyarapításában meggondolva azt, hogy mi nem a jelennek, hanem a jövőnek is kívánunk élni, arra törekedtél, hogy a szükséges egyensúly soha meg ne bomoljon és inkább maradjon valami későbbre is. Kijelölve az arra vezető utat, azon megmaradtál, ha az egyház érdeke igy kívánta akkor is, ha nem tetszett mindenkinek; mert szent kötelességednek tartád, úgy cselekedni. Nevedet hirdetik a Dávid
