Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1912. évi október hó 27-29-én napjain Kolozsvárt tartott gyűlésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1912)

Jegyzőkönyv

91 ve az illetékes esperes az egyházköri felügyelő-gondnok­kal együttesen intézkedik a vonatkozó egyházi törvények­nek megfelelően. (1900. évi 84. sz. főt. hat.) E tekintetben felmerülő minden panaszt az E. K. Tanács véglegesen intéz el. 32. §. A kinevezett lelkész köteles legalább egy évig ál­lásán maradni. Ha három év előtt helyeztetnék át, il­letve, fontos okokból más egyházközségbe neveztetnek ki: köteles költözködési, illetve az elszállítási költségeknek aránylagos részét az elhagyott egyházközségnek megtéri-­­teni. Még pedig, ha egy év elteltével távozik, a költségek kétharmad-, ha két év elteltével, akkor a költségek egv­­harmadrészét köteles megtéríteni. 33. §. A püspöki vizsgálat alatt álló egyházközségek­ben az üresedésbe jövetelt a püspöknek haladéktalanul bejelenteni az illető egyházköri esperes kötelessége. Ily egyházközségekben a további szükséges intézkedést e tör­vénynek megfelelően megtenni, avagy a teendőket a kori esperesre, illetve helyettesére, átruházni a püspök joga és kötelessége. 34. §. A kolozsvári lelkészi állásokra, tekintettel az egyház és az egyházközség közti viszonyra, a püspök hir­deti ugyan ki a pályázatot, de a szavazás alá bocsátliatást az E. K. Tanács mondja ki. Ez egyházközségre vonatko­zóan is minden egyebekben e törvény érvényes. B) A kántortanitó, tanítónő, tanító és énekvezérekről. 35. §. A kántortanitói, tanítói, tanítónői és énekvezéri (kántori) állásokra csak képezdét végzett és kántortanitói, illetőleg tanítói, tanítónői oklevéllel biró egyének a minő­sítették. Az ily oklevéllel nem bírók, amennyiben jelenleg alkalmazásban vannak, szerzett jogaikban meghagyatnak; jövőre azonban csak kivételesen, az egyházi főhatóság kü­lönös engedélyével s csakis ideiglenesen alkalmazhatok nevezett állásokra. 36. §. Választásukra, illetve kinevezésükre vonatko­

Next

/
Thumbnails
Contents