Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1912. évi október hó 27-29-én napjain Kolozsvárt tartott gyűlésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1912)

Jegyzőkönyv

7

jövőről. Adjunk hálát Istennek, hogy az áldozatkészség csatornái még nem dugultak be teljesen egyházunkban, hogy ma is találkozunk kegyes lelkekkel, akik kisebbnagyobb adományaikkal hozzájárulnak az egyház szükségeinek fedezéséhez, sőt alapítványaikkal is gazdagítják annak oltárát, amelyeknek jó illatában e főtanácson is lesz alkalmunk gyönyörködni. E mellett az állam is kellő figyelemben részesíti s mint más egyházakat, a mienket is nem egy címen segélyezi s reméljük és el is várjuk, hogy az 1848. évi iXX. t.-c. értelmében még fokozottabb mértékben is segélyezzen. Legközelebbről pedig, amint ez már kilátásba is Van helyezve, lelkészeink sorsát a korpótlékkal is enyhíteni fogja, addig is, amíg a kongnia felemeltetnék, mert előbb-útóbb, de a kormány ez elől sem térhet ki. Azonban mindezek a segélyek, amelyek nélkül igazán nem fudom, hogy mi tevősök lennénk, nem elégségesek arra, hogy magunknak aranyfellegvárakat építsünk pedig jóformán minden indítvány, minden kérés, minden reformeszme az államsegélyre van alapítva. Ezért nem tudom elég hangosan kiáltani e nem kis igazságot magában foglaló közmondást: «Lassan siess és tovább érsz» és nagyon szeretném, ha e kiáltás a jelen főtanács tagjainál is viszhangra találna.

Mlgs és főt. egyházi főtanács! Nem tudom, hogy minő fogadtatásban részesülnek elhangzott szavaim; de én e szellemben nevekedtem, amelynek megnyitó beszédemben kifejezést kívántam adni, ezzel szolgáltam egyházunkat több mint egy félszázad ótaj s így már csak a megszokásnál fogva sem tudom azt levetkőzni. De nem is akarom, mert erősen meg vagyok győződve arról, hogy csak e szellem aegisse alatt jut egyházunk a mindnyájunk által óhajtott diadalra.

Ezzel jelen főtanácsi gyűlésünket megnyitódnak nyilvánítóin, kérjük szívünknek teljességéből Istennek segedelmét tanácskozásainkhoz,