Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1911. évi október hó 29-30. napjain Kolozsvárt tartott gyűléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1911)

Jegyzőkönyv

6

nagy eszmékért mérséklettel, harcolva a szeretet, szelidség és felvilágosítás fegyverével ügyünkért végleheletéig s mégis a jók szeretetét, az ország tiszteletét vivta ki magának s magában kis egyházunknak. Nyomdoka nekünk örökre útmutatónk lehet.“

íme, ezek a Kriza életrajz írójának szavai. Nem adok azokhoz semmit, de nem is veszek el belőlök semmit, mert azok a tényeknek teljesen megfelelnek. Hanem ez alapon bátor vagyok indítványozni s meg vagyok győződve, hogy indítványom egyházi főtanácsunk minden tagjának keblében visszhangra talál:

1- ször, hogy a Kriza születésének évszázados évfordulója alkalmából kegyeletes megemlékezésünket mai ülésünk jegyzőkönyvében is fejezzük ki.

2- szor az istentisztelet után vonuljunk ki testületileg a temetőbe megkoszorúzni a Kriza sírját.

3- szor a Nagyajtán felállítandó Kriza-szoborra szavazzon meg a Mtgs és főt. egyházi főtanács az egyházi pénztárból 10.0 koronát oly módon, hogy abból 500 kor. a f. 1911-dik, 500 kor. a jövő 1912-dik évben lesz fizetendő.

Méltóztassék a Mtgs és főt. egyh. főtanács ezek felett az indítványok felett megalakulásával első sorban határozni különösen azért, hogy a koszorú iránt tett indítványom foganatosítható legyen. Megjegyzem, hogy ezen indítványaimról az E. K. Tanácsnak tudomása van és azokat a magáévá tette.

A mi már a tárgysorozatba foglalt tárgyakat illeti, én azok közül egyiket sem emelem a másik fölé. Csak arra kérem a Mtg. és főt. egyh. főtanács tagjait, hogy a hol különösen pénzről lesz szó, ne méltóztassanak csak úgy könnyedén a szükségre hivatkozni azzal, hogy ennek meg kell lenni, hanem méltóztassanak a szükséget más oldalról is figyelembe venni, ami a fedezet hiányában mutatkozhatik. Mérsékeljük vágyainkat és kivánsá'gainkat még ha teljesen megokolhatok is, nehogy pénzügyünk egyensúlyát megingassuk, mert akkor könnyen kockára tesszük jövőnket is. Haladjunk, de ne szaladjunk. Mert nem egészen alaptalan az a közmondás: „Lassan siess, tovább érsz.“