Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1911. évi október hó 29-30. napjain Kolozsvárt tartott gyűléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1911)

Jegyzőkönyv

46 — létnek örömeit, a hála meleg érzéseivel emlékeztünk meg szere­tett tanárainkról, kik mig egyfelől nagy tudásukkal és a leg­­odaadóbb buzgósággal tanítottak a tovább képzéshez szükséges előísmereteKre, másfelől a legnagyobb szeretettel nevellek a megelégedéshez és igy boldogsághoz vezető vallásos hitben, valamint az életben oly fontos szerepet vivő társadalmi jártas­ságban; hálánkkal és szeretettünkkel üdvözöltük talál­kozónk ünnepén meg jelent Ferencz József és Nagy Lajos kedves tanárainkat is, megemlékezve szeretett főtanódánkról. Hálánk kifejezésének némi jeléül egy kis alapítványt tettünk a kollégiumi konviktus javára a találkozóról felvett jegyzőkönyv szerint. Ez alapítványra aláirt 305 (háromszázöt) korona begyülvén azt tanulótársaim megbízásából teljes tisztelettel beadom a magyarországi unitárius Egyház Képviselő Tanácsának azzal a kéréssel, hogy méltóztassék ez alapítványt a következő föltételek mellett elfogadni. 1, Alapítványunk cime „Az 1869 évben végzett osztálytársak alapítványa“. 2. Az alapítvány kezeltessék a konviktusi alapok között fenti név alatt és az évi kamatok a további alapok kamataival együtt használtassanak fel. Az alapítványt ha Isten éltet gyarapítani szándékozunk. Isten áldása legyen szeretett kollégiumunkon. Kolozsvár, 1911 szeptember 25. Gyöngyössy Béla osztálytársak megbízottja. Az E. K. Tanács az alapitó levél eredeti példányát megőrzésre, átadta egyházi pénztárnok afiának. Az ala­pítványnak .az alapitó levél értelmében való kezelésére megtette intézkedését és a nemeslelkü alapítóknak irásilag is kifejezte köszönetét. Az egykori hű tanítványok és egy­házunk buzgó tagjainak az E. Főtanács elismerő köszönetét nyilvánít alapítványukért mellyel az alma Mater iránti hálás ragasz-

Next

/
Thumbnails
Contents