Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Zsinati Főtanácsa által, az egyház alapítója és első püspöke: Dávid Ferencz születésének négyszázadik évfordulója alkalmából, Kolozsvárt, 1910. augusztus hó 20. és 21-ik; Déván augusztus hó 23-ik napjain tartott Emlékzsinat rendkívüli üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1910)

Jegyzőkönyv

10 — kezdetét vette a zsinati emlékünnepély és folyt a követke­zők szerint. 9. a) A gyülekezet „Szent örömérzésre gyűl“ kezdetű dicséretből két versszakot elénekelvén, a Méltóságos és Főtisztelendő püspök ur a szószékre lép s ott a függe­lékből II. szám alatt egész terjedelmében olvasható imát mondja el, hálát adván a jó Istennek a múltak javaiért, sőt megpróbáltatásaiért is, és kérve Istennek áldását a jelen- és jövendőre. A mély érzéssel mondott imát a gyüle­kezet nemcsak áhítattal hallgatta, hanem együtt is imádkozott a Főtisztelendő püspök úrral. b) Elnök báró Petrichevich-Horváth Kálmán főgond­nok ur az ima elhangzása után, a függelékben III. szám alatt egész terjedelmében olvasható beszéddel nyitja meg az emlékünnepélyt. A megnyitó beszéd, mely visszapillan­tást vet egyfelől a múltakra, lelkesít másfelől a jelen- és jövendőre s melyben üdvözli fő­gondnok ur Öméltósága Egyházunk nevében az egyes képviselőket s a bel- és külföldről egybegyült vendégeket, lelkes éljenzéssel fogadtatott. c) Kozma Ferencz egyházi és kir. tanácsos, kollégiumi felügyelő-gondnok, a magyar tudományos akadémia leve­lező tagja megtartja emlékbeszédét, mely a függelékben IV. sz. alatt egész terjedelmében olvasható A tudományos készültséggel irt, me­leg lelkesedéssel előadott emlékbeszédet, mely végig lekötötte figyelmünket, az egész hallgatóság élénk érdeklődéssel hallgatta és szűnni nemakaró éljenzéssel és tapssal jutal­mazta. d) Előterjesztetik az E. K. Tanács részéről, hogy zsinati emlékünnepélyünkre a következő testületek a következő képviselőket küldötték:

Next

/
Thumbnails
Contents