Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt 1908-ik évi október hó 25-27-én tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1908)

Jegyzőkönyv

— 100 — Fiume s az I—III. lakbérosztály között fennálló különb­ség 500/<>-ával, kérte a kollégiumunknál alkalmazott tanárok és tanítók lakbér-illetményének 1907. évi julius 1-től számítva, hasonló arányban való felemelését. Az E. K. Tanács a magarészéről is elismerte a kérés jogos­ságát s miután a vallás- és közokt. miniszter úrhoz felterjesztett azon kérése, hogy főgimn. tanáraink szá­mára szükséges lakásbér-pótlék fedezhetésére jelenben szükséges évi 1335. kor., mint államsegély engedélyez­tessék, a miniszter ur 13370—1908. sz. a küldött vá­laszirata szerint ez idő szerint nem teljesíthető. E. K. Tanácsunk méltányosnak tartva, nemcsak a kollégium­nál működő tanárok, hanem a központi közigazgatási tisztviselők lakásbérének is rendezését, tisztelettel java­solja, a papnevelő-intézeti, főgimnáziumi tanárok, a főgimnázium melletti ellemi iskolánál működő tanítók, valamint a központi közigazgatási tisztviselők lakás­bérének oly módon való rendezését, hogy 1908. évi január hó 1-től számitandólag kapjon: 1. A 2800 korona s azonfelüli törzsfizetéssel biró tanár az eddigi évi 700 kor. helyett 150 kor. emelke­déssel, évi 850 kor. lakáspénzt. 2. 2800 koronán alóli törzsfizetéssel biró tanár az eddigi évi 560 kor. helyett 120 kor. emelkedéssel, évi 680 koronát. 3. A tornatanár az eddigi 490 kor. helyett 105 kor. emelkedéssel évi 596 koronát. 4. A főgimnázium melletti elemi iskolánál működő tanítók az eddigi 420 korona helyett 90 korona emel­kedéssel évi 510 kor. 5. Az egyházi és püspöki titkár, valamint az egy­házi pénztárnok az eddigi 700 kor. helyett 150 kor. emelkedéssel évi 850 koronát. 6. Az egyházi írnok az eddigi 300 korona helyett 100 kor. emelkedéssel évi 400 koronát. A lakásbérek ily módon rendezése folytán előálló szükséglet 2215 koronát teszen, melyből 1485 korona

Next

/
Thumbnails
Contents