Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt 1908-ik évi október hó 25-27-én tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1908)

Jegyzőkönyv

51 mit az ülés végén az egyházköri közügyigazgató kifo­gásolt azzal, hogy Varga Dénes és Rédiger Béla neve nincsen az egyházi tanácsosok névsorában, Fekete Ferenc és dr. Lőrinczy Ákos pedig nem az egyház­körnek, hanem csak a tordai egyházközségnek főta­­nácsi képviselői és igy az egyházi törvény 142-ik §-ában előirt minősítéssel nem bírnak, felterjesztette az egy­házköri közügyigazgatónak azon kérését, miszerint az E. Főtanács mondja ki, hogy az egyházköri közgyűlés­nek, az előadott tagigazolások folytán, szabályszerű volt-e megalakulása és a gyűlés határozatai törvénye­sek-e, vagy nem? Az E. K. Tanács ezen ügyet, habár a maga részé­ről már kimondotta a megalakulás szabályosságát, az egyházkor megnyugtatása cáljából, az E. Főtanács elé terjeszti azzal a javaslattal, hogy az E. Főtanács is mondja ki, miszerint az egyházkor közgyűlésének meg­alakulása szabályszerű volt s hozott határozatai törvé­nyesek. Mert egyfelől Varga Dénes és Rédiger Béla az egyházkörben lakó egyházi tanácsosok, Fekete Ferenc és dr. Lőrinczy Ákos pedig az egyházkörben lakó főta­nácsi képviselők s igy az egyházi törvény 142-ik §-a értelmében tagjai a közgyűlésnek. Másfelöl pedig az egy­házköri közügy igazgató a megalakulás szabályosságát illetőleg, megalakulás alkalmával nem tett kifogást, hanem csak a gyűlés végén s a határozatok az ő hoz­zájárulásával is hozattak. Továbbá jelenti az E. K. Tanács, hogy az 1909 jan. 1-től 1911 dec. 31-ig terjedő időszakra főtanácsi képviselőknek megválasztattak : A Kolozsdobokakörböl egyházi részről : Biró Elek lelkész; világi részről : dr. Szentiványi József birtokos. Az aranyostordai körből egyházi részről: dr. Pázsint Mihály lelkész; világi részről: Veress Ferenc birtokos. A Küküllökörböl egyházi részről : Nagy Béla lel­kész: világi részről: Szathmáry István birtokos. A keresztúri körből egyházi részről: Máthé Lajos *4

Next

/
Thumbnails
Contents