Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Zsinati Főtanácsának 1907. évi augusztus hó 25. és következő napjain Csókfalván tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1907)

Jegyzőkönyv

Az 1907. évi költségvetési hiánylat fedezéséről az E. Főtanács 77—1906. számú határozatával gondoskodott. S bárha tudjuk, hogy a gazdaságokra előirányzott 8392 kor­­teher aligha fog befolyni ez évben még részleteiben is, arra nézve újabb gondoskodást ez alkalommal nem teszünk. Nem pedig azért, mert reméljük, hogy az eddigi takarékosságot fenntartva és itt-ott a bevételeket szaporítva, más helyen pedig a kiadásokat megvonva, tatán csak sikerülni fog a szükségletünket fedeznünk még ha kisebb összegű vagyon elköltéssel is, a mit tisztázni majd az 1907. évi számadások lezárása alkalmával tudunk, azt azonban ajánljük az E. K, Tanácsnak, hogy mivel a gazdaságokra kirótt újabbi 8392 koronát a gazdaságok pénztárai kötelesek közvetlen a köz­alap pénztárába befizetni, méltóztassék már ez évre meg­állapítani, hogy az összeget az egyes gazdaságok minő arányban fizessék, mely részösszegek aztán beveendőnek a közalapnál az egyes gazdaságok terhére évről-évre előiran­­dók, illetve a költségvetésbe felveendők. III. A fennebbiek és a 77—1996. sz. főtanácsi hatá­rozat szerint most már az tisztázandó nézetünk szerint, hogy minő öszegek lesznek lefoglalva az egyházi államsegélyből 1907-re és 1908-ra? Ezt van szerencsénk a következőkben állitni össze, illetve mutatni ki : 1. Az 1907. évre fizetendő az államsegélyből a köz­alapba: — 112 — a) A kollég. építésre felvett kölcsön törlesztésére ................................. 10000 K. — fill. b) A magyar-utczai telekért az 1391 — 1902. sz. határozat szerint .. .. 1200 „ — „ c) A papnövendékek internátusi dijába 1907/8 tanévre................... 1200 „ — „ d) A papnövendékek egyetemi tandijába 610 „ — „ e) Közigazgatási költségekre.... 20000 „ — „ f) Az 1907. évi hiánylat fedezésére a 77—1906. Főt. hat. szerint . . .. 13360 „ 21 „ Átvitel.. 46370 K. 21 fill.

Next

/
Thumbnails
Contents