Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1906. évi novembert hó 4-5. napján Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1906)
Jegyzőkönyv
Legyen ezen magasztos léleksugalta fejedelmi tett zárköve a király és nemzet közötti örök békének, mely az egymásbani csalódást kizárja és a kölcsönös bizalmat növelve: uj érát nyit meg sokat hányatott, sanyargatott nemzetünknek a haladásra, a boldogulásra. Vajha ezen, a nemzet és királya belső harmóniájának oly fenséges megnyilatkozása kiterjesztené áldásos hatását a késő századokra és átsugároznék az az utódokra; javára az uralkodóháznak és nemzetünknek! A jelenben kell előkészíteni a jövőt. De a jövőt nem tudja senki. Ne jöjjön soha oly szomorú idő, midőn a kölcsönös együttérzés megbomlik és évezredes alkotmányunk fenyegetve lesz; de ha jönnie kell, legyünk elkészülve a legrosszabbra is. Amiért ne pusztuljanak ki a magyar föld barázdáiból soha a honszeretet nemes csirái, annak sejtjei terjedjenek el a levegőben, melyet mindennap beszívnak, hogy igy azok önkénytelenül a polgárok lelkületébe menve át, a késő nemzedékekből is válhassanak ki, szükség esetén, az önzetlen hazaszeretetnek oly nemes alakjai, a milyenek voltak II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai, kik képesek lesznek mindent áldozni egy eszméért! Nem vagyunk politikai testület, de nekünk unitáriusoknak, mint jó magyaroknak, lelkünket mélyen érinti mindaz, a mi szeretett hazánknak örömet, vagy bút okozhat. Miután fennemlitett ténynyel hazánknak egy régi óhaja teljesült, indítványozom: fejezze ki főtanácsunk jegyzőkönyvében e felett érzett honfiúi örömét. Krisztus tanitványait, azon időre, midőn már nem lesz közöttük, egymás iránti szeretetre és az egymásbani bizalomra inté. Mi is, kik hazánk különböző pontjairól, egyházunk iránti szeretetből ide seregiünk, legyünk egyetértők. Forrasszon össze minket egy szerető családdá, legalább ezen rövid időre, e gondolat, hogy ez által, mig egyfelől tanácskozásaink sima lefolyását biztosítjuk, másfelől tagjainkban a vallásos együvétartozás érzését ápoljuk, mert ez egyházunk iránti kötelességünk. — 7 —
