Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1906. évi novembert hó 4-5. napján Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1906)
Jegyzőkönyv
144 — A tanítás bevégződése után minden künnlakó tanuló tartozik az intézetből azonnal eltávozni. Az egyes tanórák között lévő 10 percnyi szünetek alatt a tantermekben maradni nem szabad, hogy szellőztetni lehessen. Ez idő alatt, valamint d. u. l/t2—2 óráig az iskola udvarán játszhatnak. Az illetlen kiabálás, zajongás, dobálás a lépcsőkön és folyósokon való ugrándozás tilos. Valamint szigorúan tiltva van az iskolaépület és a templom előtt való csoportosulás; az iskola kapuja közt és kapuja előtt való álldogálás. Játszó helyül az iskola tág udvara szolgál. 27. Egymás javainak tiszteletben tartása mindenkinek szoros kötelessége. A ki lopás vagy csalás által másnak legkisebb tulajdonát is elsajátítja, első esetben keményen büntettetik, sőt terhelő körülmények között az intézetből azonnal kizáratik. 28. Könyveket, vagy más tárgyakat elárusítani, elcserélni csak a szülők, vagy helyettesük és az igazgató tudtával szabad. Pénzt gyűjteni az intézet növendékei között bármiféle célra csak az igazgató engedélyével lehet. 29. A növendékeknek korcsmában, sör-, pálinkamérési helyiségben időzni tilos. Nyilvános mulatságokban csakis szülőiknek vagy rokonaiknak felügyelete alatt és igazgatói engedélylyel vehetnek részt. A dohányzás szigorúan tilos. 30. Akár magánlakásokon, akár az intézeti lakásszobákban haszontalan időtöltés végett össze jönni: tilos; ép oly szigorúan tiltva van az iskola épületében bárminemű fegyvert, lő- vagy robbanószert tartani. Ezen tilalom áthágói az eshetőségekről felelősek. 31. Szintén tiltva van a kártyajáték minden neme, bármiféle nyerészkedő játék úgy az intézetben, valamint azonkívül is. 32. Tanulók egymás között bármiféle egyletet csak az igazgató, illetőleg az igazgatóság tudtával és beleegyezésével alakíthatnak, az intézet körén kívül eső bármiféle társulatnak tagjai csak az igazgató engedélyével lehetnek. Politikai tüntetésekben részt venniök egyáltalában nem szabad.