Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1906. évi novembert hó 4-5. napján Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1906)

Jegyzőkönyv

— 142 — A célt, a mely a gymnasiumi tanulók elé van tűzve, csak kitartó szorgalommal lehet elérni, azért a hanyag tanuló fokozatos magános megintéssel s végül azzal büntet­­tetik, hogy mint a ki kötelességét vagy nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni, az intézetből kiutasittatik. 18. A tanuló kötelességeinek lelkismeretes végzése után olvasmányokban is kereshet szórakozást és hasznos mulatsá­got. Olvasmányai megválasztásában tanárai tanácsát és uta­sítását tartsa szem előtt. Ezen célra áll fenn az ifjúsági és az iskolai könyvtár, a melyekből kivett müveket, ha valaki megrongálná vagy el­vesztené, teljes kárpótlással tartozik. 19. A két felsőbb osztály (III—IV.) tanulói magánszor­galmuk és munkásságuk gyarapítására önképzőkört is alakít­hatnak, de mindig az igazgatóság által kinevezett tanár-elnök vezetése és az igazgató ellenőrzése mellett. III. Szakasz. Fegyelmi ügyek. 20. Minden tanuló köteles erkölcsös életével, illendő magaviseletével és szorgalmával mind saját magának, mind az intézetnek becsületét megóvni. 21. Az erkölcsös élethez tartozik a vallás buzgó gya­korlata is, a miért minden tanuló köteles ünnep- és vasár­napokon templomba menni. Az unitárius vallásu tanulók vallás gyakorlatára az alábbi szabályok kötelezők: a) Kivétel nélkül kötelesek vasár- és ünnepnapokon két­szer, a bűnbánati hetek utolsó napján reggel és este tem­plomba menni. A templomba járás alól betegség miatt vagy más fontos okból egyeseket esetről-esetre ment föl az igazgató. A tanulók a templomba az internátusi felügyelő vezetése alatt énekes könyvvel és illő rendben kötelesek menni és ott magukat csendben viselni. Aki a templomba járást elmulasztja, intéssel, ismétlés esetén mint olyan büntettetik, a ki köteles­ségének nem akar megfelelni. 22. Tanárai, egyházi és világi elöljárói iránt minden

Next

/
Thumbnails
Contents