Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1903. évi augusztus hó 23-24-én Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1903)
Jegyzőkönyv
5 Hő óhajtásom és azt hiszem mindnyájunké, hogy azon nagy anyagi erőnket mélyen érintő áldozat, a melyet egyházunk ezen kollégium építéssel tett, meghozza egyházunknak gyümölcsét fiatal nemzedékünknek hazafias, unitárius vallásos szellemben nevelése által. Nem kétlem, hogy tanáraink igyekezete oda irányul, hogy ez megvalósuljon. Konviktusi alapunk a múlt évi kimutatás szerint 42.999 korona. Rendkívül csekély összeg, tekintve a tanulók, helyesebben a tanulni vágyók számát, pedig valamely módónlehetővé kellene tennünk a szegény, de tehetséges fiaink tanulhatását. Az új kollégium felavatási magasztos ünnepélyekor a régi kollégium volt tanulói közül sokan összegyűltek. Engemet ért ez alkalommal, koromnál fogva, azon megtiszteltetés, a melynél fogva a régi diákok elnökévé választattam, még pedig azon megbízással, hogy tiszttársaimmal felhívást intézzünk a konviktusi alap gyarapítására. Ezt lehető széles körbe telyesitettük is. Eddigelé azonban az adományok öszszegének kamatja csak egy fél konviktusi dijt fedez. Ennélfogva közölni kívánom, hogy az adományozás határideje még nem járt le, sőt nagyon óhajtandó, ha azok, akik nevelésügyünket adományaikkal előrnozditani óhajtják, azt a konviktus alapjára adják. Birtokaink összes becsértéke az épületekkel együtt a múlt év végével 1.262.754 koronára tétetett, de ezen birtokok a közalapnak 40.600 koronával tartoznak, ezen kívül 108.242 k. törlesztési kölcsön terheli. A Baldácsy protestáns alap birtokai is nem csekély értékűek. A jövedelem all. egyházkerület között oszlik fel, a melyből egyházunk a múlt évben is 8000 koronát vett be. Megjegyzem miszerént birtokaink, valamint a különböző alapok rendeltetési czélja a hagyományozók által meglévén határozva, igen csekély oly jövedelmünk van, amely más rendkívüli egyházi szükségleteinkre lenne fordítható. Mindezeket csakis azért említettem, mert ez vagyonunk gyarapodását feltünteti. , , A székelyegyleti első takarékpénztár bukása érzéke-