Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1900. évi október 28-30-án Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1900)

Jegyzőkönyv

5

képviseleti rendszer egyh. főtanácsunk jelen szervezetében kiterjesztést nyert. Mert teljesen eddig sem hiányzott a képviselet főtanácsunkból. Esperes és egyházköri felügyelő gondnok afiait ugyanis, mint az illető egyházkörök választott tisztviselőit, részben legalább eddig is úgy tekinthettük s tényleg úgy is tekintettük, mint azon egyházkörök képviselőit. E mellett kolozsvári és tordai, újabban pedig budapesti egyházközségeink eddig is jogosítva voltak szoros értelemben vett képviselőket küldeni főtanácsi gyűléseinkre. A múlt évben megállapított szervezeti törvény azonban e jogot egyházköreinkre is kiterjesztvén, jelen főtanácsi gyűlésünk már ez alapon lett egybehiva.

Mint általában minden újításnál, úgy főtanácsunk szervezetében történt e módosításnál is önkénytelenül az a kérdés merülhet fel, hogy mi czélja van e módosításnak s vájjon nem hiába bolygattuk e meg az Írások szerint a régi gyepüt; azaz: elérjük-e szervezetünk módosításával a kitűzött czélt.

A czélra nézve, azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk, mindnyájan egyet értünk. Mert az nem lehet más és nem más, mint ez által is fokozni egyházunkban az egyház ügyei iránt az érdekeltséget, a mire soha több szükségünk nem volt, mint most, ha drága örökségünket, a Jelenések könyvének Írója szerint a nálunk letett koronát, megakarjuk tartani. Avagy ki nem veszi észre, hogy mily tevékenységet fejtenek ki a különböző egyházak körülöttünk a saját egyházuk érdekében. Egy részök odáig megy, hogy az egész kereszténységet, más részök az evangéliumot hajlandó magának teljesen lefoglalni, a mi tulajdonképen egyre megy* mert az evangélium nélkül nincs kereszténység.

Valóban, mintha a 16-ik évszáz küzdelmei újulnának meg, annyira kezdenek kiélesedni a felekezeti érdekek. Ily viszonyok között mi természetesebb, minthogy nekünk is kétszeres buzgalmat kell kifejtenünk szent vallásunk mellett. S a nélkül, hogy a farizeus módjára igy imádkoznánk: »Isten, hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, minemü im e publikánus«; tehát mindenkinek hitét és vallását tiszteletben tartva és a lelkiismeret szabadságát nemcsak