Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1900. évi október 28-30-án Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1900)

Jegyzőkönyv

Méltóságos és fó'tisztelendő Főtanács! Az 1899. évre vonatkozó összes gazdasági száma­dások bizottságunk által felülvizsgálva, az E. K. Ta­nácshoz beadva vannak; ezen számadások külön pont alatt a mélt. és főtiszt. Főtanács elé lesznek terjesztve s ott annak minden egyes ágával részletesen foglalkoz­­hatik, ennélfogva annak számtételeit itt mellőzzük, egyedül arra a tényre szorítkozunk, hogy daczára an­nak a nagy gazdasági pangásnak, mely Magyarorszá­gon uralkodik, s daczára a búza s más gazdasági czikkek nagy árhanyatlásának — még eddig a házi kezelés alatti mezőgazdasági birtokaink — csekély külömbözettel az előirányzott jövedelmet administralni képesek voltak; azonban, ha ezen árhanyatlások még tovább tartanak s a gazdaságba termelt s előállított értékek készpénzbeli értékesítésére oly nyomasztó kö­rülmények lesznek tartósabban. mint jelenleg; gazda­ságunkból a legnagyobb erőmegfeszités és berendezke­dés mellett sem fogjuk tudni a kívánt összeget administrálhatni. Midőn erre reá mutatunk, egyúttal jelezni kívánjuk azt, hogy ezen folyó gazdasági év való­színűleg már nem fogja tudni azon jövedelmet adni, mint a múlt év; mindazonáltal nem csüggedünk, töre­kedni fogunk arra, hogy a nagy árkülömbözetek daczára is a vallás közönség közpénztára, illetve az alapítványok a kellő jövedelmet megkaphassák. Bizottságunk megvizsgálta a folyó évben az Au­­gusztinovics alapítványi uradalmat Ladamos—Alamo­­ron, a Derzsi János alapítványi gazdaságot a puszta­­szent-iniklósi tanyán; a Kovács Dénes alapítványi gaz­daságot Bágy ónban ; a Berde Mózes alapítványi gazdasá­got Nagybunban; a Jobbágy-téle alapítványi gazdaságot Szinden és a közalap tulajdonát tevő bányabükki gaz­daságot; minden egyes gazdaságról a részletes jelentést bizottságunk a méltóságos és főtisztelendő E. K. Ta­nácshoz beadta, s igy az, azokban foglaltakat fel nem soroljuk, hanem útalunk azokra.

Next

/
Thumbnails
Contents