Varga Dénes: A tordai Unitárius Gimnázium története (Torda, 1907)
VII. Pénzkezelés, pénztárnokok, tanári és tanítói fizetések, iskolai díjak, vagyonkimutatás
- 278 — emeritus seniorát, a kit is anno 1761. ápril 1-én említett t. püspök urunk magával Tordára hozván, ápril 19-én hivatalába beiktatott. És azután Bálint Józsefet felhívta, hogy hivatalbeli idejéről adna számot, melyt folyt és következik e szerint: stb. (Pag. 425.) Meghalálozván t. abrudbányai Nagy Mihály rector uram, 1775-ben. Ágh István püspök kijővén Tordára visitatiora, minek utánna a ns. ekklézsia dolgát végezte és a bevett jó rendtartás szerint a schola dolgait is megvizsgálni kívánta volna, hogy az már beállított uj rector: Mihály Pál keze alatt miként folynának. Az iskola pénzét és javait az uj rectornak számadásába adta és a számadás végére ezeket jegyezte be: Abrudbányai Nagy Mihály azt cselekedte, hogy sok jó elhalt s még életben levő patronusoknak sziveket és szereteteket magához hajtván, azok különös adakozásából scholánkat jobb karba állította, építette s jövendőre nézve utat mutatván, példát hagyott a közjónak előmozdítására. (Pag. 477.) A számadások 1761-től 1794. végéig be vannak Írva a Matriculába. Azokat az ekklézsiában tartott visitatio alkalmával a püspök és az egyházi főjegyző vizsgálták meg s észrevételeiket a számadás után a Matriculába bevezették. A bevételeket tőkepénzek kamatai és főképen az aranyostorda-köri unitár. ekklézsiák gabona adományai képezték. 1762-től 1786-ig a tandijak és fapénzek is be vannak irva egy kis fekete bőr tábláju könyvbe. Tandíj 12, 24, 36, 48 dénár; fapénz 34 dr. Ezekből a bevételekből fedezték az iskolai szükségeket, fizették az a classis preceptorokat, kántort, decuriot, mendikansokat és a tanulók heti osztalékát. A rector pénz fizetését a közpénztárból kapta, de gabona fizetését évi 62 vékát az iskola gabona bevételeiből. A Szt-Ábrahámon tartott zsinati főtanács 1778. jun. 20-án 10. j. k. sz. alatt igy rendelkezik: „A tordai scholának is rendeltessék olyan módon (pari modo) mint a kolozsvárinak egy inspector (felügyelő gondnok) és a