Varga Dénes: A tordai Unitárius Gimnázium története (Torda, 1907)
III. Az iskola rektorairól, tanárairól
- 87 — háborodott dolgainknak helyben való álittatását, és mind két Életnek Boldogságát kívánom! Tiszteletes Atyámfia! Ez mostan fenn forgó dolgainknak terhes változási és az iminnen amonnan támadott bolygó hadaknak félelmes kóborlási megnyomorodott édes Hazánkat micsoda siralmas állapotra, s utolsó szükségre juttatták légyen, mindeneknél nyilvábban vagyon, hogy sem mint bizonyittani kellessék. Kihez képest keservesen ottan-ottan elmondhattjuk a szt. prófétával Jeremiással imez szókat Cap. IX. Kitsoda ad vizet a mü fejünknek, és kitsoda tészi a mü szemeinket könyhullatásnak forrásivá, hogy magunkat és titeket annak vizeivel öntözzünk! íme mi is azelőtt boldogok valánk, most mint valami számkivettettek ollyakká lettünk. Eljött Országunknak csak nem utolsó veszedelme. A mü édes Anyánk, kedves tápláló Hazánk, mely a mü Eleinknek Istentől engedtetett volt, ime egészen gyászra, siralomra fordult. Láttuk a régi boldog időkben, hogy a mü édes Anyánk, a napnak fényével megkoronáztatott; lábaival a szép csillagokat tapadta; most sürü setétséggel úgy környülvétetett, hogy régi fénylő Dicsősségének világát csaknem egészen elhagyattatni láttassák. Oh mü boldogtalan sorsra jutott emberek, kik régi boldog állapotunknak fényességét avagy elhadtuk, avagy elvesztettük! A mü szép Ecclesiáinknak tündöklő orcája meghervadott, fenyitéki megerőtelenittettek; rendei megbomladoztak. Holott se közönség papi Synath, sem szent Consistorium annak idejében nem tartathatik. Látjuk, hogy mind Ecclesiáinknak, mind pedig édes Hazánknak felemelt szárnyai letörettenek, serény tollai részszerint kitépettek, részszerint úgy megerőtelenittettek, hogy békességes nyugodalmának csendes fészkéből ki vettetvén a földen alig repdessen. A mi legkeservesebb, Ecclesiáinknak kútfeje, főhelye, Kolozsvár várossá, álgyu lövések miatt, oh mely igen megromlott! Hostáti tűzzel megégettettek, szőlőhegyei gyümölcsöktől megfosztanak, szőlőtövei kitörettek, melyekben sok fáradságaink, véres verejtékink tsudálkozva sírnak. De mit tehetünk? Mit kell tehát cseleked
