Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
III. Emlékünnepély
73 Daniel Lajos főgondnok veszik át az irányítást. Övék az érdem, hogy szívós kitartással, türelmes okossággal megszerzik az új épület számára a városhoz közelebb eső szép területet és így iskolánkat abba az ideális helyzetbe juttatják, hogy ma külön épülete és területe van tanügyi célokra; a régi épület megmaradhatott külön internátusi helységnek; a régi igazgatói lakás pedig külön konviktussá volt átalakítható és kiépíthető. Dr. Kozma Endre és Szentkirályi Ferenc főgondnokok is szépen kivették részüket ebből a munkából. A telekvásár után a gimnázium új otthona már könnyen felépült 1913—lében. Pákey Lajos főmérnök tervei szerint építették föl Attl, Deretey és Rátz kolozsvári építőmesterek 388.700 koronáért. Az egész unitárius világ, sőt mondhatnók, az egész Székelyföld lelkesen készült már a nagy ünnepre, az új épület felavatására. Elkészültek az ünnepségek tervei is 1914 szeptember 6-ára. Az unitárius nők és leányok Ugrón Zoltánná és néhai Szentkirállyi Ferencné Öméltóságáik kezdeményezésére egy szép díszlobogót varrattak, Nagy Lajos rajztanárunk tervezése szerint. Az intézet lelkes barátja, a budapesti papköltő, Józan Miklós ünnepi ódája is ott zsongott már lelkében. De mindezek a szép tervek hirtelen füstbe mentek! Elfújt, lefújt mindent az 1914 augusztus elején kitört világháború zivatara. Elsodorta az iskola két katonatanárát is. Az ünnepségek elmaradtak abban a reményben, hogy lesz még egyszer nyugodt, ünnepségre alkalmas, boldog idő, lesz még egyszer ünnep a világon! Az ünnep helyett jött azonban a trianoni gyász, ami székely iskolánkra is rászakadt a román megszállás szomorú korszaka! A készülő óda félbe maradt, a gyönyörű díszzászlót múzeumba kellett tenni. A magyar Himnusz hangjai elnémultak, a magyar nemzeti címert dísztermünk faláról le kellett szedni! A katona-tanárok már csak a Rab-Erdélybe térhettek haza Szibériából és Pál apostolnak e szavaival jelentkeztek kathedrájuk elfoglalásakor: „Tudván, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is,'nem akarjuk, hogy ne tudhatok, atyámfiai, a mi nyomorúságunk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy, hogy életünk felől is kétségben valánk. Sőt, magunk is halálra szántuk magunkat, hogyne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, aki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket, akikben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani.“ És ebben a reményünkben, ebben a hitünkben nem is csalatkoztunk! A megpróbáltatások, a küzdelmek csak megedzettek, de soha meg nem törtek. Az intézet védő gárdája nem hiába volt megpróbált székely nemzedék! Okkal-móddal székely daccal vívta és állotta a harcot. 1920 őszén új vezérek állnak az élre: dr. Elekes Dénes felügyelőgondnok és Gálfalvi Samv. igazgató személyében. A felügyelőgondnok állandóan lelkesít és buzdít. Mindenütt rajongással beszél tanári gárdájáról. Gálfalvi igazgató első az egyenlők között. Élvezet és öröm vele munkálni. Nőtlen lévén, az ifjúságot tekinti családjának.
