Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
II. Istentisztelet
59 A népi megújhodásról is sokat hallunk. Már tekintélyes irodalma is keletkezett a kérdésnek. A jószándékúak a mélybenrejlő kincsekhez akarják visszavezetni a nemzetet, a nagy haszonlesők, sorsunk vámszedői, nyerészkedni akarnak vele. Jószimatú politikusok hol jobbra, hol balra ráncigálják, hasogatják, mint Krisztus palástját az őrök. Keresztúr más történelmet írt s más jövőt jósol a népi gondolatnak. Történelme örök példamutatás, hangtalan kiáltás, mely mégis visszhangot ver. Amikor a múlt század derekán meginog a föld népünk alatt s jobbjaink közül százezrek koldusbotra jutva, új hazát keresni mennek túl a tengeren, Keresztúr, mint vérzőszívű anya, útját állja a székelységnek. Kitárja kapuit, magához öleli a meginduló tömegek gyermekeit s a gyermekeken át a földhöz köti a reményt vesztett szülőket. Az idegen hívás bódulatából öntudatra ébreszti a népet. Mélyről jövő titkos üzenetet küld, mely szívfájdítóbb, mint vészjelző harang kongása, de egyben az örök magyar najnal beharangozása. A harangok ércnyelve egyre zengi: ébredj jel nép, kelj jel, dobd el sorsod vándorbotját és járj! Támaszod e föld, vezéred az Isten s az ősök szelleme! Nem hitvány cselédje, kitagadott, kóbor bújdosója, de gazdája, örök gazdája vagy e hazának. Véred, hited, munkád csak itt nyer tiszta lényeget! így lesz intézetünk népgimnázium, a székely népfölösleg, a szellemi elit felvevője, kimunkálója s itthontartó visszaajándékozó ja. Oh, áldott az isteni Gondviselés, áldott e föld és e nép, mely Alma Materünket önmagáért létrehívta, fenntartotta, nem beszédben, hanem erőben. És áldott a szív, mely megérzi ebben a tiszta népi gondolat próféciáját. . . Ez a népiség az örök emberség jegyét hordozza önmagán. Az örök emberség napjainknak szintén legfelkapottabb szólama. Olyan, mint egy közszemlére kitett kalap, melyből minden bűvész a maga varázsszerét hozza elő. Legtöbbször a nemzetiségi kérdés ad időszerűséget e fogalomnak. Keresztúr sajátos tartalommal töltötte meg. Amíg nemzeti életünkben bomlott’, málott és elmerült a perem magyarság az idegen néptengerben, addig intézetünk nemcsak móló volt, melyen az idegen hullámok megtörtek, hanem támaszpont lett, ahonnan népi értelmiségünk kirajzó csoportjai új honfoglalásra indultak, sőt kultúr-mágnes, mely felé idegen nemzetiségek fiai nagy számban vonzódtak. Nem alkalmas ez a pillanat annak megállapítására, hogy a nemzetiségi véndiákok mivel fizettek, — az édesanya amúgy is más szempontokkal méri hűtlen gyermeke magatartását, — egy azonban bizonyos, itt sohasem érezték az olcsó, felületes magyarkodás szellemét, de érezhették azt az erőt, amely kultúrfölényben, jellemtisztaságban és mély hazafiságban nyilvánult meg. Testvéreim! Magyarságunknak a Kárpátmedencében ma sincs és nem is lehet más útja. Az örök emberség követelménye az, hogy ha itt élni, győzni és vezetni akarunk, gazdaságilag erősebbek, erkölcsben tisztábbak, hitben mélyebbek, tudásban többek kell lennünk más népeknél. Az emberi fölény és nem a tarka szólamok
