Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
II. Istentisztelet
56 maink szerinti Istenországa valóban erőben jelentkezik... Avagy szép-e a vértelen, sáppadt szépség? Szép-e a szem, ha már kilobbant belőle az élet parázsa, szép-e a tekintet, ha nem színezi a kicsattanó piros egészség, szép-e a vonal, ha nincs üdesége, bája, szép-e az élet, ha nincs varázsa? Megvallom Testvéreim! hogy én sohasem tudtam méltányolni a bizánci művészetet. Minden igyekezetem mellett elriasztólag hatott rám a bazilikák szentjeinek sáppadt vértelensége, a vonalak merevsége s az a hidegség, amely e művészetről rám zuhogott. Kijózanított és elriasztott... Isten szépségéből többet láttam meg egy havasi gyopárban, egy tóparti kék nefelejtsben, vagy egy rámnevető székely gyermek szemében, mert ezekben benne szunvnyadt vagy lüktetett az erő ... És kérdem tovább afiai! Mit ér a jóság ,ha nincs íze, zamatja? Jóság-e a kifinomúlt látszat-jóság? ölelés-e az ölelés, amelyből hiányzik a szeretet? Segítség-e az adakozás, ha nincs benne testvéri szándék és meleg együttérzés? Olyan az erőnélküli jóság, mint a keletien kenyér, sótalan falat, mint a hervadó, szagtalan virág. Erő kell a jósághoz, különben jelentéktelenné zsugorodik a mi egész erkölcsi világunk. .. És erő kell az igazsághoz, mert mit ér az igazság, ha botorkáló, gyenge? Tapasztalatunk van, hogy az élet irgalmatlanul eltapossa. Gondoljunk csak a szomorú trianoni időkre! Igazságunk isteni igazság volt, s mégis, hiába sírtuk, jajjgattuk, könyörögtük az igazságunkat, mert szavunk nem talált visszhangra sem Genfben, sem Prágában, sem Bukarestben. Több, mint két évtized könnye, vére, megaláztatása, reménye és imádsága segített az erőgyűjtéshez s az erőrekapott igazság elindult a feltámadás rögös útján, mert „...erőben áll az Istenországa“. Ne gondoljátok Testvéreim, hogy én egy új „nietzsche-tant“ hirdetek! Én nem vagyok a nyers, dúrva erőszak szürke hegedűse, sem felkent prófétája, én csak a lélek erejében hiszek, de abban hiszek mindhalálig. S ezt szükségesnek tartom leszögezni éppen most, e nagy világégés közepette, amikor a legdúrvább erők mérkőznek. Közfelfogássá vált az a mondás, hogy „az utolsó szó a fegyvereké“. Én ezzel szemben hiszem és hirdetem, hogy az utolsó szó a léleké. Elismerem, hogy az anyagnak döntő jelentősége van e gigászi küzdelemben, de éppen a hadijelentések győznek meg arról, hogy a lélek ma is úr a harctereken. A lélek ura a helyzetnek és a dühödt rombolásra felszabadított anyagnak. Az erős léleké az utolsó szó, mert ez a lélek Istené s az ő országa e lélek erejében áll. A szépség, jóság, igazság csak kifejező formái e léleknek s csak annyira van hatalmuk e világ felett, amilyen mértékben a lélek ereje bennük testet ölt. „ ... erőben áll az Istenországa!“ * Ünneplő gyülekezet! Testvéreim! Ebben a pillanatban egy csodálatos, magasfeszültségű erőközpontban állunk. Intézetünk 150 éve, ez a maga nemében páratlan hősköltemény, nem egyéb, mint meg-
