Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
II. Istentisztelet
44 együtt voltunk és annak drága kincseit rendkívüli erőfeszítéssel védelmeztük, mindezideig megtartottuk. Mélyen érezzük és hálásan elismerjük, hogy a Te lelked ereje vezérelt minket ide most is, hogy édes anyánk ölelő karjai között együttéltünk, együttérzésében még jobban összeforrjunk, hogy minden különbségek mellett is legyünk egyek azért az áldásért, azért a szellemért, amelyet örvendező ifjú lelkekkel éppen belőle, létünk és életünk legmélyebb kútforrásából merítettünk. Intézetünk történetére gondolva, oh, miért ég hát az emlékezésnek ez örvendetes pillanatában a mi asztalunkon meggyujtott gyertya? Azért, hogy az emlékezés tanulságaiban előre mutasson és önmagát emésztve, másoknak világítson. Azért, hogy a nemes szivek cselekedeteiben követendő példaadásra buzdítson. Azért, hogy a nagy lelkek áldozatos munkáiból megtanuljuk, hogy miként tehetnők mi is széppé ezt a világot. Azért, hogy az édesanya szívéhez közelebb férkőzzünk s benne ráismerjünk életünk legmélyebb igazságaira; miszerint egyetlen jótettben sokkal több bölcsesség van, mint a legmélyebb filozófiában, hogy nem a nagy gondolatok teszik széppé a világot, hanem a nagy érzések, nem abban van az élet mértéke, hogy mekkorát tud kérdezni a lélek, hanem abban, hogy mit tud felelni a szív, nem azok egy népnek éltető és fenntartó oszlopai, akik állandóan csak azt vitatják, hogy szükséges-e intézményeinknek a megmaradása, fennállása, vagy sem? — Hanem azoknak volt és van lélekgyujtó, életszépítő és megtorló erejük, akik veszik az életet úgy, amint van és megpróbálják jobbá tenni azt. Ma, itt e baráti szent találkozón Alma Materünk fennállásának 150 éves határkövénél, mélyen meghajtva az elismerés lobogóját a nemes szívek áldozatos munkájáért, nemzeti és valláserkölcsi alapon álló szellemi életünk mindennapi gazdag táplálásáért az örök élet hitével dicsőítünk Tégedet jó Atyánk, Istenünk! Ezen a helyen és ebben a pillanatban, olyan munkára emlékezünk, mely intézetünk történetében a székely nép lelki életének kultúr-szükségletéből származott és ugyancsak egy vidék székely népének lelki igényeit elégíti ki ma is — felekezeti különbség nélkül. Ezt a munkát a nemes szivek áldozatkészségén keresztül az akarat győzelme jellemezte a múltban, s bizonyára az fogja áldásosán ismertté tenni előttünk a jövendőben is. Ebben a hitben, ebben a meggyőződésben, ragyogó orcával, fénylő tekintettel fordulunk az eljövendő 150 esztendő áldásos munkája elé. Reményeinket egyedül a Te atyai jóságodba és segedelmedbe helyezzük. Benned bíztunk akkor is, midőn nehéz külső életkörülményeink között, saját hajlékunkban nem volt otthonunk. Szívünk titkos áhítatában a Te segedelmedért kiáltottunk akkor is, midőn idegen, dúrva kezek le akartak tépni drága jó Anyánk jóságos meleg kebléről. Hitünk, reményünk és bizodalmunk teljes vágyakozásával \
