Fodor S. Sándor et al.: A székelykeresztúri Orbán Balázs - volt unitárius - gimnázium 200 éves története (Kolozsvár, 1993)
Ajánlás
leggondosabban és legszakértőbben rendezett iskolai könyvtárában a „Székelyföld" öt kötete, annak legelején akárki olvashatta, hogy az alapítványlevél szavai szinte szó szerinti egyezésig egybehangzónak azzal, amit könyvében a keresztúri „értelmi bánya" meleg-hódoló méltatásakor írt az alapítványozó, mintha az lett volna első fogalmazása a gimnáziumot segítő alapítványlevélnek: „Az áldást és nemzeti nagyságot teremtő népnevelésnek sokkal nagyobb pártolója és méltánylója vagyok, mintsem egy iskola előtt közönynyel mehetnék el... tanodáink a mieink, azokat a nemzet magától elvont filléreivel létesíté... a lelkesedés hevével támogató; mert tudta, hogy nem csak nyers erő az, ami megvédi s naggyá teszi a hazát, hanem az ész mindenható hatalma, az értelmiségnek nagy horderejű feltörő szelleme az, mi a nemzet jövőjét biztosítja... Azért székelyesen szólva ” stb. Készen lévén a külső mű, a hosszan tartó építkezés hosszú épülete „bécserepezéssel", vakolással, márvány táblával, ekkor a belső, a szellemi „boltozatok” építésének, a „szellemi fejlettségért" vívott küzdelemnek a korszaka érkezett el, s ennek a kevésbé látható, de „nemzeti nagyságot teremtő" építésnek kimagasló személyisége — „titánja”, amint a mai iskolatörténet áldozatos szellemű munkásai írják — Sándor János volt: a kor és a nemzedék más polihisztoraihoz hasonló „tudományos emberfő”, akiknek „képében” évtizedekkel később Brossai Sámuel gipszből készített mellékalakja állt oda a gimnázium világháború-küszöbös új épületének előcsarnokába az adományozó „jóltevőket" megtestesítő Berde-alak mellé. Számtant és természetrajzot tanító tanárként az iskola „százéves életét” is megírta 1895-ben, a százéves élethez méltó tudós alapossággal és eszmei tudatossággal, szív- és lélekbeli odaadással, begyűjtve minden tárolható kincsétértékét a százéves műnek. „A sz. -keresztúri gymnasiumnak százéves élete van leírva e könyvben” — írta előszavának első mondatában, az egyszerű kijelentésben, amely után adta mindjárt az iskola életének kulcsát: „E hosszú idő csaknem építkezés-, szervezéssel járt le. Cseppenként, lassan gyűlt össze az anyagi erő... A kor fokozott mértékben állott elő gyakran követelményeivel ... a harczot el kellett fogadni ... az önfentartásért folytatandó küzdelem, áldozat elől nem lehetett kitérni. E gymnasium szükségességének eszméje oly mélyen élt és él a felekezet minden egyes tagjainak kebelében, hogy azt onnan a száz évig tartó áldozatra hívás sem olthatta ki... Örökségképpen szállott az egyik nemzedékről a másikra ... hadd legyenek hirdetői e sorok azon unitárius buzgóságnak és áldozatkészségnek, a melynek életét köszöni a sz. -keresztúri gymnasium. Száz éves élete egén a jóltevők, mint megannyi csillag, úgy ragyognak, s terjesztik az értelmi világosságot alapítványaik hatása folytán. Ha van értéke a történelemnek, akkor ezen áldozok, fáradozók tettei nem lehetnek közönyösök a későbbiekre, a maradékokra nézve... Tetteik emlegetése, adományaik felsorolása, mindannyi felhívás, útmutatás a jövő előkészítésére "... Minden szó olyan, mint ahol maga az iskola története csupa lecke, órákon kívüli óra, tanrenden kívüli tantárgy, egy iskola külön „tanulóháza”, „classisa”, „mely a tanulásra minden leczkében lévő ifjakat béfogad”; szellemi emelete az épületnek, ahol sok tanulság „elsajátításával” lehet kijárni az iskolatörténet iskoláját, még akkor is, ha csak eljárunk a folyosón egy érthetetlenül elveszett emléktábla emléke mellett; olyan, mint egy „tanodatan", amelynek első „tanodatankönyve” Sándor Jánosnak a műve, A székelykereszíuri unitárius gymnasium történelme. S minthogy ez az „ iskola ” a szellemi emeleten van, a százéves iskola eszmeisége visszasugárzik a száznyolcvan évvel azelőtti eszmei alapig, mert az iskola „egén" ott találkozhatik az első csillagsugárral: „A Sz.keresztúri unitárius gymnasium felállításának eszméje már a XVlII-ik század elején meg volt, a mint ezt bizonyítja h.-szt.-mártoni Biró Sámuelnek 1712-ben a kolozsvári ekklézsiához írt levele”... A sok Sámuel korában, akik beírták nevüket az iskolatörténetbe, Biró Sámuel volt az első, aki — nevével — forrása volt annak a későbbi hosszú, sok „cseppes” folyamatnak, amelyben ,folyt a tanítás, de az építés is" mindjárt az első igazgató, Szabó Sámuel beiktatásától fogva. Nagy történelmi csapás súlya alatt élt homoródszentmártoni Biró Sámuelék nemzedéke 1712-ben, egy évvel a szabadságharc bukása után, s bár látták a „veszedelmes időket”, „az esztendők mostohaságait”, annál 8
