Fodor S. Sándor et al.: A székelykeresztúri Orbán Balázs - volt unitárius - gimnázium 200 éves története (Kolozsvár, 1993)

V. Diáksegélyezés (adományok, alapítványok)

13-án keltezett végrendeletében általános örökösévé a vallásközösséget tette, de kikötötte, hogy a tőkéből a keresztúri gimnáziumnak egyelőre három, 80-80 forintos ösztöndíjat létesítsenek, s a fennmaradó részből újabb ösztöndíj-alapok létesüljenek. Az alapot kezelő takarékpénztár bukása miatt a Raffaj (Raffay) Károly ösztöndíj kiutalása csak 1913. január 1-től indult meg. Akkor összesen 6-on kapták meg, egyenként 80 koronát, az 1914/1915-ös tanévben szintén haton, fejenként 114 koronát. Ugyanebben a tanévben 8 jelentősebb alapítványból 101 tanuló kapott anyagi támogatást ösztöndíj címen. Az iskola életével kapcsolatos dokumentumokból kitűnik, hogy az ösztöndíjakon kívül sok tanuló részesült „másnemű segélyezés” különböző formáiban: tandíj elengedése, magántanítás járuléka, külső ösztöndíjak, pénzjutalmak (a gimnázium alapjaiból, más intézményektől), könyvjutalmak és jutalomtárgyak. Orbán Balázs első alapítványát 1876. augusztus 12-én tette (Korondon). Hadd idézzünk alapítvány leveléből: „Mi szegény kopár hegyek közé szorított, az ország szívétől távol eső székelyek, mint minden, úgy a nevelés terén is háttérbe szorultunk itt is, mint egyebekben, az önsegélyre vagyunk utalva; azért én csekély alapítványomat egy székely tanodához, imádott szülőföldem egy oly tanintézetéhez küldöm, mely azt leginkább szükségli, egy oly nevelő intézethez, melyben nagyon sok szegény tanuló van, s mely egy kis számú felekezet túlfeszített áldozat készségéből merített hitelt s annak köszönheti folytonos fejlődését, attól várja jövendőjének biztosítását. Ez a székely­keresztúri unitárius gymnasium, mely egy sűrű népességű vidék egyedüli iskoláját képezi, s melyben leginkább szegény falusi nép fiai küzdenek az önfenntartás és kiképeztetés nyomorával.”«» Az alapítólevélből kitűnik, hogy az alapítvány 500 forint, tekintettel arra, hogy öt gimnaziális osztály van a gimnáziumban, és mindenik osztályban évente ki kell osztani a száz-száz forint kamatjának megfelelő összeget „A legjelesebb tanulónak nemzet és vallás különbség nélkül ösztöndíjként”. A jelölés minden évben az alapítólevélben előírt módon történt: a tanulók osztályonként titkos szavazással jelöltek 3-3-at, ezt követően az osztályban tanító tanárok, az igazgató részvételével döntik el, ki a legérdemesebb az ösztöndíjra. Ezt a nemes rendelkezést az iskola becsületesen tiszteletben tartotta mindig: az Orbán Balázs díjat sem nemzetiségi, sem felekezeti és semmi más szempont alapján ítélték oda, hanem a nagy adakozó akarata szerint: kapja a legjobb! így többször az iskolában tanuló román nemzetiségű tanulók kapták meg — s ez az iskolában meghonosult szellemnek megfelelően természetes volt — az értékes dijat: pl. Lunga György 1895—1896-ban III. és IV. oszt. korában kétszer is Orbán Balázs díjas lett, Maior Axentia I. oszt. szintén, Giurgiu Octavian, VI. oszt. korában az Orbán Balázs alapból 20 koronát kapott, később mint a brassói tankerület inspektora büszkén emlegette az 1927/1928-as tanévben az iskolánál tett hivatalos látogatása során, hogy az 1911/1912- es tanévben neki ítélték oda osztálytársai az „Orbán Balázs” díjat, amit ő nagyon találóan a „becsületesség jutalmának” nevezett. Ebből az alapítványból 1914-ig 2660 korona értékben részesültek a legjelesebb tanulók. Orbán Balázs második alapítványát, 100 forintot, a VI. osztály felállítására tette 1889- ben. Harmadik alapítványa az 1890. április 16-án Budapesten kelt végrendeletében olvasható: „... A Szejke-fürdőt, az ahoz tartozó tagot és szombatfalvi házat hagyományozom Bódog bátyám fiutódainak, úgy azonban, hogy a fürdő és gazdaság jövedelméből tartozik minden évben a székely-keresztúri unitárius gymnasiumnak 200, írva kétszáz o.ért. forintot kiszolgáltatni ő és jogutódai 20 éven át, vagyis mindaddig, a még 4000 frtot fog az évi járadék tenni. Ezen segélyt hagyom nevezett iskolának azért, hogy a kapandó évi járadékból, fordítsa az egyik 100 forintot szegény tanulók — a legszorgalmasabbak és legkitűnőbbek — ösztöndíjául; a másik 100 frtot pedig a beállítandó Vl-ik osztály tanári fizetése alapjául, amelyre már életemben tettem 100 frt. alapítványt.”«» E harmadik végrendeleti alapítvány életbeléptetését szintén peres ügy «>Uo. 186. «» Uo. 189. 58

Next

/
Thumbnails
Contents