Fodor S. Sándor et al.: A székelykeresztúri Orbán Balázs - volt unitárius - gimnázium 200 éves története (Kolozsvár, 1993)
III. A gimnázium kifejlesztése
szerény anyagi lehetősége szerint. És ezt az önzetlen áldozathozatalt akkor vállalták, amikor a gazdasági válság sűlyos csapásait megérezték tisztviselők, tanárok, papok, ügyvédek, iparosok és kisgazdák. Az Unitárius Egyház havonta megjelenő számai oldalakon át népszerűsítik az adományozók nevét és az adományok értékét. Példaképp elsőknek szerepelnek dr. Ferenczy Géza, dr. Elekes Domokos, dr. Elekes Dénes, már az első két hónapban 30 000—30 000 és 20 000 lej adománnyal, a Nőegylet a Kisfaludy-emlékünnepély jövedelmét — 11 500 lejt — adományozza, a község 20 000 lejjel járul az adományhoz, a Vadásztársaság 10 000 lejjel, Nagy Domokos mészáros nyolc hónapon át 10 kg húst ad a konviktusnak, Keresztúr utolsó fazakasmestere, Bihari Gábor 20 000 lejt, Keul György 60 000 lejt, az összegyűjtésben buzgolkodó dr. Fazakas Miklós, dr. Gyarmathy Dezső, Szakács Miklós, dr. Gálffy Zoltán, Lörinczy István, Osváth Árpád 10 000—10 000 lejjel gyarapítják az adományok összegét. Oldalakon át lehetne sorolni az adakozókat csak Székely keresztúrról. Válaszolnak a felhívásra a környék összes eklézsiái, a megye határain túlról is, a hitelszövetkezetek és más intézmények. A népi ragaszkodás szép példáját népszerűsíti az Unitárius Közlöny 1931/10. száma, ismertetve Rava egyházközség példáját, ahol a hívek 84 véka búzát és 444 lejt gyűjtöttek össze, melyet három egyházfi — Kecskés Dénes megyebíró, Kedei Dénes presbiter és Izsák Dezső — díjtalanul szállítottak be az intézetbe, kifejezve azt az óhajukat, hogy ha a jelenben nem is tudnak fiaik közül taníttatni, maradjon meg az iskola unokáik tanulásának biztosítására. Az adományozókat és az adományokat a kegyelet és az elismerés az iskola Aranykönyvébe jegyezte fel. így ami az Egyházi Főtanács decemberi ülésén lehetetlennek látszott — a keresztúri főgimnázium társadalmi úton való fenntartása — íme, mégis sikerült, a gimnázium lelkes elöljáróságának, a népi összefogásnak, mint oly sokszor, az iskola alapításától eltelt közel másfél évszázad alatt, ismét megmentenie Székelykeresztúr unitárius főgimnáziumát. A küzdelemből nemcsak teljes egészében, de még egy testvérintézettel, az Unitárius Téli Gazdasági Iskolával megerősödve került ki, amely 1931-ben szintén megkezdte nemzetiségi és egyházi szempontból egyaránt áldásos tevékenységét, hímeve pedig az országos elsők közé emelte, hiszen itt is jórészt a gimnázium neves tanárai tanítottak. Az adományokból jutott a most már szűkké vált konviktus kiépítésére is. Szentmártoni Kálmán igazgató az iskola 1932—1933-ik évi Értesítőjében így jellemzi az iskolamentési akciót: „Ha márványba akamok vésetni röviden a főgimnázium körül folyó munkát, ezt írhatnok: A közös áldozatkészség magasztos erénye tartja fenn a székelységnek ezt a megszentelt tudománycsamokát! Lehetetlen mély megilletődés nélkül nézni azt a titáni munkát, melyet a nemes ügy érdekében dr. Elekes Domokos egyházköri főgondnok végez a székelykeresztúri, udvarhelyi és felsőfehérköri hívek vezetőivel. (Aki ekkor több időt szentelt az iskolának mint a családjának — F.J.) Büszke öntudattal állapíthatjuk meg, hogy egész Románia egyetlen magyar intézetéért sem hozta meg a társadalom valláskülönbség nélkül azt az áldozatot, amit megtett és megtesz a főgimnáziumért! Hálás köszönet ezúton is a fővezérnek, vezéreknek, adakozóknak egyaránt. ” A közelmúltban Beke György írt megindítóan a székelykeresztúri Unitárius Főgimnáziumhoz való népi ragaszkodásról a Régi erdélyi skálák című könyvében: „Ebben a lelki közelségben a környék számára a keresztúri kollégium csak úgy egyszerűen és bizalmasan: »A mi iskolánk«. A város és a környék székelysége egyetemesen úgy érzi — és igaza van —, hogy köze van a falakba beépült valamennyi kőhöz, téglához, kollégiumi padokból kikerült hírességekhez vagy a földművesnek, iparosnak, kistisztviselőknek itthon maradt véndiákokhoz. A kollégium valóságos jelképe hol a városi rangra emelt, hol falunak nyilvánított település mindenkor egyazon hőfokon izzó tudásvágyának, nagyobbra törésének és áldozatkészségének. Különösen ez utóbbinak.”« 42 42 Beke György: Régi erdélyi skólák. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. 300. 33
