Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)

II. Építkezés

34 és e mellett, a már többször is érintett okok alapján, szükségesnek találtatik, hogy azon romlásra indult gym­nasium, nevezetesen a keresztúrtiszéki nemesség és hit­beli kedves atyánkfiái segedelmezése által (más körökbeli jóltévő atyánkfiái is e végre mcghivattatván) vagy meg­építtessék, vagy pedig, ha ez nem teljesittetnék, s nem is teljesittethetnék, azon gymnasium akár H.-Almásra, akár H.-Szt.-Mártonba, mint a végre alkalmasabb helyekre által költöztethessék. A döntő határozat a lett, hogy jóllehet a consistoriumnak az előszámlált okoknál fogva s a ho­­moródköri apák panaszai és az ekklézsiák által tett aján­latoknál fogva és tekintve azt is, hogy más vallásuak is szép ígéretet tettek, csak hogy az általuk is óhajtott helyre építtessék a gymnasium ; még is, minthogy már ezen a helyen felépittetett és feles költségbe került, hogy azon költség hiába tétetett ne legyen és a keresztúrköri jóltevők, segedelmezők s gyermekes atyák megne szo­­morittassanak, s ezen gymnasiumra nézve tett adakozá­saik s adományaiknak mintegy elenyészését ne képzeljék, meghagyatik gymnasiumunk továbbra is mostani helyén, mindazonáltal azon egy feltétel alatt és megszorítással, hogy a kertekbeli szükséges reparatiok még ezen scho­­laris esztendő kezdetén, egyéb épületek pedig oly móddal és annyira építtessenek esztendő alatt, hogy a jövő Sep­­temberhez esztendőre, abban jó móddal és előmeneteles haszonnal taníttathassanak ifjaink az ott tanítandókban és a magaviseletben és erkölcsben is formáltathassanak. Az építési költségre nézve határoztatott: „minthogy ezen gymnasium a Keresztúrit- és Marosszéki nemesi rend­nek, Clerusnak s ottani gyermekes atyáknak legnagyobb Commoditásokban s legkedvezőbb helyen van, illendő, hogy ezen gymnasium ily megrongyollott s megpusz­tult környülállásai megjobbítására s újra építésére, a megkivántató költségek aránt esperes atyánkfiái és nó­tárius ő kegyelmek által személyesen, mind a nemesi renden lévők, mind a Clerus s más jóltévő atyafiak is megkerestessenek s az ilyetén módon gyűlendő pénzt

Next

/
Thumbnails
Contents