Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)

XII. Könyvtárak. Gyűjtemények

281 arról is, hogy esetleg kik által kivett könyvek nem adattak vissza, vagy kiknél szenvedtek sérülést, melyeknek miként való vissza­adása tárgyában az igazgatóság határoz. 19. Ezen szabályoknak megtartásáról, illetőleg megtartatásá­­ról s átalában az egész könyvtárról a könyvtárnok felelős. 20. Ezen szabályoknak, a körülményekhez képest való mó­dosításáról, vagy kibővítéséről koronként az E. K. Tanács intéz­kedik az E. Főtanács 23-1857. sz. alatti végzése szerint. b) Ifjúsági könyvtár. Iskolafőnök — senior — Péterfi Sándor 1837-ben létesítette az „Olvasó Társaság11-ot. Ennek alapszabályo­kat dolgozott. A társaság, vagy egylet czélja, az alap­szabályok szerént, a művelődés. E végre a főpontok ezek lettek: könyvek, folyóiratok szerzése, olvasása; fordításbeli gyakorlatok; versek és értekezések dolgozása. Az „Olvasó társaság“ 1837. október 28-án tartotta első ülé­sét. Ötvenen kötelezték magukat, hogy ez önművelésre szánt tár­saság szabályait megtartják. Péterfi S. a czélt fejtegetve, lelkesítő beszédet tartott. Elnöknek Nagy Ferencz, főjegyzőnek Péterfi Sán­dor, aljegyzőnek pedig Albert János választatott meg. Ezután minden vasárnap és szerdán ülés tartatott. Felolvas­tak a „Vasárnapi Újság“-bó\, az „Athenaeum“-ból egy-egy fonto­sabb, nevezetesebb czikket stb. Sőt a kolozsvári deákok közül is többet, u. m. Beide Áront, Iíőváry Lászlót és Jakab Eleket az új társaság tagjaiként megnyervén, ezek leveleit1 felolvassák s azok által épülnek, buzdulnak. Péterfi Sándor most már az ifjúsági könyvtár létesítését vette czélba. Az innepekre kimenő legátusokat megbízta, hogy a társaságot és annak czélját a vidéken filő derekabb emberekkel igyekezzenek megismertetni és azokat a pártolásra megnyerni. Ily­­formán többektől kaptak pénzt és ajándékkönyveket. S így az 1 Lásd „az olvasó társaság irománytára“ czimii könyvben, az ifjúság könyvtárában.

Next

/
Thumbnails
Contents