Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)

XII. Könyvtárak. Gyűjtemények

nulásomat és eliez engemet örök bála, szeretőt és drága emlékek kötnek; de köt engemet a kötelesség érzete is, mely ösztönöz arra, hogy érdekeit előmozdítsam csekély erőmmel. Ezen érzelmek vezéreltek engemet, midőn néhány évtől éven­ként 50, ötven, összesen pedig 390, káromszázkilenczven forintot o. é. adtam a nevezett gymnasiumnak egy kis köuyvtáracska ala­pítására oly czélból, hogy evvel a magyar irodalom termékeiből csak komoly, tudományos munkák szereztessenek, melyek képez­zék alapját hosszú idők folytán egy nagyobb könyvtárnak. A vá­sárlás megtörtént, azon összeg felvásároltatott már. Ámde ezen évenkiuti adományok állandó és biztos alapjául egy kis könyvtárnak nem szolgálhatnak, ez okból tehát mai napon, Septemb. 13. 1890. Sz.-Iveresztúrott, a Gymnasium igazgatósága gyűlésében pénztárnok, Gombos Sámuel aa. kezére állandó és ma­radandó alapítványul a nevezett Gymnasium részére letettem kész­pénzben 1000 egyezer frtot o. é. oly határozott czélból: hogy en­nek évenkinti, rendesen befolyandó kamatjai, illetőleg jövedelmei­ből, mint eddig, úgy ezután is a magyar irodalom termékeiből csak komoly, tudományos munkák szereztessenek, és pedig első sorban az eredetiek, másodsorban a fordítások, idegen termékek csak kivételesen. Ezen 1000 frt o. é. képezi tehát, melyet ma fizettem, ama köuyvtárocska alaptőkéjét, mely sértetlenül — épségben fentar­­tandó és kezelendő a következő feltételek mellett: 1. A fentebb már említett 390 írttal megszerzett, és nevem alatt eddig is külön kezelt könyvtáracska — ezután is nevem alatt — külön kezelendő — külön állványon, és Catalógussal, mindig — mi ezen alapítványom kamatjaiból, illetőleg jövedelméből fog szereztetni, avval együtt. 2. A kultúra, a felvilágosodás terjesztése a tudományos jó könyvek használása és olvasása áltál, czélom és akaratom: neve­zett Gymuasium és ennek vidéke vallás és nemzetiség különbsége nélkül használhatja tehát ezen könyvtárt, de a könyvek megká­rosítása, piszkolása nélkül. A károsító kártérítéssel köteles. Éppen ezért a kivett könyv értéke biztosításul — a kivitelkor lefizetendő készpénzben. Kivett könyv 40 napig használható, ezentúl 24 órán­ként 1 kr büntetéssel. 3. A gymnasium igazgatósága választja, illetőleg szavazza

Next

/
Thumbnails
Contents