Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)

VI. Alapítványok, adományok

182 fiú haragra lobbant s rákiáltott: ne nyúlj hozzá. Ezek voltak első szavai s azután beszélt rendesen. 1823-24. isk. év elején a sz.-keresztúri gymnasiumban kezdette tanulását s 1832-ben végezve Kolozsvárra ment át. A Kénosi testvérek unitáriussá nevelték s minden va­gyonukat Bedő Sándorra hagyták Városfalván, ő maga pedig hodgyai birtokát Ferencz testvérének ajándékozta. Kétszer nősült; először 1839-ben, nőül vette Sz.­­Keresztúrról Bereczki Máriát, a ki 1875. febr. 4-én meghalt. Gyermekeik nem voltak. Másodszor, 1877. febr. 22-én, nőül vette a vértanú martonosi Gálfi Mihály özvegyét, Bereczki Károlinát. Politikai fogságot szenvedett az 50-es évek elején Szebenben három-, Josefstadtban pedig két évig. Meghalt 1885. aug. 5-én. Porai, a városfalvi teme­tőben nyugosznak. Vagyonát rokonaira hagyta, de jó­­tékonyczélu alapítványokat is tett. Első alapítványi levele így hangzik: „Alólirt, az unitáriusok székely-keresztúri középtanodájához, egy határozott czélu alapítvány létesítésére, az alábbi pontokban kifejezést nyert rendelkezésem tekintetbe vételének kikötésével a 9468 számú „Földtehermentesítési kötelezvényben“ 300, Írva is háromszáz forintot ezüstértékben, a további intézkedések meg­tétele végett a Mlgs. és főt. E. K. Tanácshoz alázatos tiszteletem mellett küldöm. Ugyanis : 1. Akarom, hogy ezen háromszáz frtos alapítvány, szeretett nőm: „fiereezki Mária“ neve alatt szolgáljon s a sz.-keresztúri középtanodánál, —a kolozsvári főtanodából kiküldött s küldendő — ideiglenes minőségben alkalmazott s alkalmazandó köztanítók ju­talmazására, — ennek évenkénti kamatja, a köztanítók között egyenlő mennyiségben, a nyári iskolai vizsgálatok végeztével lé­vén mindenkor kiosztandó. 2. Határozottan kijelentem abbéli óhajtásomat, hogy ezen jutalmi összeg, a köztanítoknak meghatározott és meghatározandó rendes évi fizetésűkbe bele ne tudódjék ; és hogy ezen jutalmazás már az 1875-ik évben esendő nyári iskolai vizsgálat alkalmával folyósittassék.

Next

/
Thumbnails
Contents