Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)
VI. Alapítványok, adományok
179 400-400 frtal és végre a sz.-keresztúri unitárius gymn. 400 frtal. Ez utóbbira nézve így intézkedett: „a kamatokat élvezze azon magántanító, ki a gyermekeket emberies, szelíd bánásmódja mellett, a magyar nyelv helyes írása és olvasásába bévezettc“. A vármegyei három gymnasiumot érdeklő hagyományok kezelésére nézve megjegyzi hagyományozó Koncz Klára, hogy „az ezekre való felügyelet minden egyes felekezet becsületes tagjait illeti, és ha egyik, vagy másik intézet a hagyományt nem az örökhagyó által kijelölt czélra fordítaná, joga van azt a harmadiknak elvenni, s saját felekezeti tanodájában, az örökhagyó akaratjának megfelelően, felhasználni.“ Általános örökös Koncsagh Elek, a sz.-keresztúi gymn.-nak hagyományozott 400 frtot és hátrálék kamatjába 140 frt 60 krt, 1881-ben jan. 5-én béfizette, mely kezelés végett felküldetett a közpénztárba. Az 1882 évi E. Főtanács 26. sz. a. ez alapra nézve határozta: „miután az alapítvány le vél értelmében csak a 400 frínak kamatja adandó ki az illetékes magántanítónak s az az 1881-82. isk. évre ki is adatott; a 400 frton felül felküldött kamatokból gyűlt 140 frt 60 kr tőkésítessék egy másik 400 frtos alap erejéig, annyival is inkább, mert utólagosan kiadni jutalomképen nem is lehet.“ Kiadatott ez alap kamatjából az 1881-82. isk. évtől 1894-95-ik isk. év végéig összesen 280 frt. Az alap állása pedig 1894-ik év végén: 712 frt 08 kr. 10. Mártonffy Gergely né, Koncz Julianna és alapitv. Ez alapító is a k.-solymosi Koncz-családból ered. De minthogy férjével, Mártonffy Gergellyel, eggyütt szerzették a vagyont, illő a férjről is, ez alapnál szólani. Mártonffy Gergely született 1791-ben, márczius 25- én, Csik-Szt-Györgyön.1 1807-ben végezte a csik-som-1 Az adatok Gál József úrtól vannak, a ki férje a Mártonffy és Mártonffyné nevelt leányának, Koncz Rózának.