Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gál Kelemen: Az óvári iskola
FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉBŐL 37 kola felügyeletével két tagot megbízni:„Vették észre városul, minémű nagy gondviseletlenség van a scholában a tanítók miatt, ki immár ugyan egy nehány időtől fogva volt, hanem az jött immár be, hogy tanítványok tanulásnak okáért a jezsuitákhoz mennek; kérik azért a tanácsot, hogy erre legfőbb gondot viseljenek, s a scholának látogatására maguk közül kettőt válasszon ő kegyelmek, kik minden hónapban meglátogassák és a hanyag tanítót megdorgálják". Ugyanez évi november 25-i közgyűlés újból visszatér e tárgyra, ami azt mutatja, hogy nagy volt a baj, s „az iskola ügyét a bíró és tanács felügyeletére bízza, hogy a püspökkel is szólván, legyen rá mindenképpen gondviselésök". A baj minden intézkedés ellenére tovább tart. Az 1588. júl. 8-i közgyűlés jegyzőkönyvében olvassuk:„a schola is lektor nélkül szűkölködvén immár majd két esztendőtől fogtán pusztulásba kezdett ereszkedni." Erre a határozatra történt, hogy kiküldötték Jacobinus Bernárdot Magyarországra, esetleg külföldre a fejedelem engedélyével 1588. szept. 14-én: „Kolozsvár város bölcs és előrelátó polgárainak nagy szüksége lévén ifjúságuk tanítása végett egy tudós és érdemes férfiúra'.' E menedéklevél külső lapján ez az egykorú írás van: „Johannes Erasmus hivatalja ex annuentia principis [a fejedelem jóváhagyásával] lőtt". 1590. január 30-án a város számadáskönyvében ezt olvassuk: Die 30. Januarii az quarta dolgát mindenképpen eleitől fogva szorgalmatosán és híven eligazítván, az sok adósságokat, melyeket költött az város az idegen országokban taníttatott alumnusokra és az scholabeli professzorokra, kik most sokan tartatnak, mind megfizetvén, annyi pénzt találtának készen fi. 487. Ugyanez év aug. 14-éről olvassuk, hogy négy professzor van, négy kollaborátor és két kántor, és sok a költség „az alumnusokra, mind, akik idegen országokban s mind, akik itt a scholában taníttatnak". Ebből látjuk, hogy a helyzet a városi tanács sok sürgetése s anyagi támogatása mellett lassanként javult, s a 80-as évek végén már öntudatra ébredtek, hogy a jezsuitákkal a versenyt csak az iskola minden irányú támogatása által vehetik fel. Kétségtelen, hogy az az akció, melynek eredménye volt a jezsuitákat kitiltó medgyesi országgyűlés határozata, szintén hozzájárult ahhoz, hogy a kollégiumban a helyzet - a tanárok száma tekintetében - megjavult. Hasonló volt a helyzet a reformátusoknál is. Pokoly a Bethlen-korabeli viszonyokat rajzolva, e helyzet láttára mondja (i. m. II. 63.): „Tény az, hogy az utóbbi 20-25 esztendő óta az erdélyi protestántizmus szellemi színvonala hanyatlani kezdett. Reformátusok és unitáriusok egyaránt képtelenek voltak arra, hogy szellemi munkásokban előálló szükségleteiket hazai emberekkel fedezzék. Amint János Zsigmond, Báthory István- és Kristóf-korabeli egyházi férfiak, a reformáció hős bajnokai, kik még Luther vagy Melanchton korában a külföldön járva alapos tudományosságra, széles látókörre tettek szert, kidőlnek: az itthoniak közül kevesen lépnek nyomukba. Az unitáriusok kolozsvári jeles iskolája nem egy időben igazán szomorú képet mutat. A nagy bujdosók eltávoztával alig van neves ember az élén; pedig a város is gazdag volt, az iskolának is
